Születésnap:
- Csanki Attila
- Jakab Sándor
- Borbély Csaba
- Vargáné Solymosi Erika
- Sáska Gyula
- Szatmári Károlyné
- Barczi Tibor
- Ferenczi József
- Nagy Attila
- Berencsi Árpád
- Márta József
- Sebestyén László
- Novák Viktor
- Szabó Adriánné
- Sitku Béla
- Takács László
- Horváth Norbert
- Papp Csabáné
- Bertalan Béláné
- Gordos Zoltán
- Balogh Attila
- Urbán János
- Pápainé Verik Erzsébet
- Kalmár András
- Boros János
- Aros Endre
- Foltán Pál Péter
- Kiss Csabáné
- Demeter Tibor
REGISZTRÁLÁS
(VDSzSz tagok)
Eseménynaptár
Tisztelt Tagtársak!
2010. 09. 03.A humán kapcsolatok fejlesztése jegyében – mint ahogy a napokban tudomásunkra jutott – a MÁV-START Zrt. alcsászára ráérő idejében kitekintett ablakán, és egész Hatvanig látott. A városon belül az ott működő alapszerveztünk életét is megpillanthatta, mert utána rögvest ügyészi fellépésért kiáltott, mivel szerinte a tisztségviselőink száma megengedhetetlenül magas.
Meglehetősen sajátos ez a fajta nyílt beavatkozás szakszervezetünk életébe. Különösképpen akkor, mikor erre vonatkozóan tudomásunk szerint van iránymutatás, miszerint is, ha a szakszervezet az alapszabályban foglaltak szerint jár el, úgy annak döntéseit sem az ügyészség, sem a bíróság nem módosítja.
Egyébiránt még egy esetben sem volt rá példa, hogy a VDSzSz Szolidaritás működését a magyar igazságszolgáltatás bármely szerve kifogásolta volna. Úgy ítélem meg, hasznosabb lenne, hogyha a MÁV-START Zrt. humánpolitikai vezetése pl. azzal foglalkozna, hogy a MÁV Nosztalgia Kft-től bérelt több tucat személyt olyan vonatokra is beosztaná, ahol jegyvizsgálóinkat gyakorlatilag naponta érik nemtelen inzultosok, és nem egyszer kényszerülnek a fizikai erőszakot is elszenvedni.
Az pedig, hogy sok-e vagy kevés egy alapszervezetnél a tisztségviselő, végképp nem a munkáltató feladat eldönteni, és főleg nem „drága idejét” ilyen ügyekre fecsérelni. Inkább azzal kellene foglalkozniuk, hogyan tudja magát teljesen nevetségessé tenni a MÁV-START akkor, amikor a hónapok óta fél órákat késő IC-vonatok esetében (leginkább a kör-IC-kre jellemző) a menetrendszerűség helyreállítása helyett a díjvisszafizetés időtartamát emelték legutóbb fél órára, és csak idő kérdése, hogy elérjék a közigazgatási eljárásban alkalmazott 30 napos határidőt.
Nyilvánvaló, így kell erősíteni az utazóközönségnek a vasút, a vasutasok irányába érzett megbecsülését.
Kellemes hétvégét!
Budapest, 2010. szeptember 3.
Bárány Balázs Péter
Hozzászólások 0 hozzászólásSzólj hozzá!!A hozzászóláshoz be kell jelentkezned! |
Íratkozz fel RSS hírcsatornáinkra:
Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete

1146 Budapest
Ajtósi Dürer sor 27/A.
Telefon: (1) 351-1111
Vasúti: 01+13-29
E-mail:
A "Dal a Sztrájktöröről"-t a XX. század elején Joe Hill, az amerikai munkásmozgalom 1915-ben mártírhalált halt nagy szervezője és népénekese alkotta, a dal azonban még közel száz évvel később is nagyon népszerű. Casey Jones, a sztrájktörő mozdonyvezető története ennyi idő alatt sem fakult ki a köztudatból. Érdemes elgondolkozni, megéri-e árulónak lenni. A VDSzSz az Operaház művészeivel elkészíttette a dal zenekari feldolgozását. Meghallgatásához kattints ide!









