Belépés

Elfelejtett jelszó

REGISZTRÁLÁS
(VDSzSz tagok)

 

Keresés

Eseménynaptár

Kattints egy pirossal jelzett napra a naptáron az esemény megtekintéséhez!

 


Kártérítést követel a vasút a MAL-tól

2011. 05. 10.

Több mint 380 millió forint kártérítést követel a Mal Zrt.-től a MÁV a vörösiszap-katasztrófa miatt.

Az ipari szerencsétlenség idején kiömlő veszélyes anyag másfél kilométeren tette használhatatlanná a fontos vasúti vonal vágányait, berendezéseit és vezetékrendszerét.

A hét közepén kezdi meg a bíróság a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ellen indított legújabb per tárgyalását. A timföldgyárat ezúttal nem az egyik kárt szenvedett helyi lakos, hanem a Magyar Államvasutak (MÁV) Zrt. fogta perbe: a vállalat 384 millió forintot követel. A keresetlevél szerint a 2010. október 4-én bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa ekkora veszteséget okozott a vasúttársaságnak.

A MÁV sajtóosztályának tájékoztatása szerint a timföldgyár tározójának tavalyi gátszakadásakor a másfél méter magasan hömpölygő iszap 1500 méter hosszúságban tette használhatatlanná az Ajka és Devecser közötti vasúti pályaszakaszt. A biztosítóberendezéseket és a felsővezetéket tartó oszlopokat megrongálta. A környéken leállt a vasúti közlekedés.

A hátrányt növelte, hogy az érintett Budapest-Székesfehérvár- Szombathely közötti pályatest a fővárost Szombathellyel és Zalaegerszeggel köti össze, emellett ez a vasútvonal visz Szlovéniába is. A károk elhárításáig Ajka és Tüskevár között vonatpótló autóbuszok jártak, s az utasok 60-100 perc késéssel számolhattak. A Szombathelyre, Pápára és Celldömölkre készülőknek a Budapest-Győr-Csorna-Szombathely vasúti kerülőutat kellett választaniuk, ha meg akarták kímélni magukat a késések és a többszöri átszállás kényelmetlenségétől.

 

 

Hozzászólások 0 hozzászólás

 

 

Szólj hozzá!!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

 

Vasúti hírek

 

 

 
Az összes Vasúti hírek
 

Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete

VDSzSz

1146 Budapest

Ajtósi Dürer sor 27/A.

Telefon: (1) 351-1111

Vasúti: 01+13-29

E-mail:

A "Dal a Sztrájktöröről"-t a XX. század elején Joe Hill, az amerikai munkásmozgalom 1915-ben mártírhalált halt nagy szervezője és népénekese alkotta, a dal azonban még közel száz évvel később is nagyon népszerű. Casey Jones, a sztrájktörő mozdonyvezető története ennyi idő alatt sem fakult ki a köztudatból. Érdemes elgondolkozni, megéri-e árulónak lenni. A VDSzSz az Operaház művészeivel elkészíttette a dal zenekari feldolgozását. Meghallgatásához kattints ide!