Belépés

Elfelejtett jelszó

REGISZTRÁLÁS
(VDSzSz tagok)

 

Keresés

Eseménynaptár

Kattints egy pirossal jelzett napra a naptáron az esemény megtekintéséhez!

 


blog

Bucilakó

2011. 10. 11. - nagydobraverem

Hat nap telt el börtönbevonulása óta, de már a fél ország azon izgul, hogy Stohl András egyik-másik testüregét mivel töltik ki a zord börtönhónapok, és melyik elítélt játszik majd erényövet Buci ágyékán. (Jelenleg úgy tűnik, Farkas Péter az esélyes becsúszó erre a nemes szervi feladatra.)

Buci2 Azon persze ne lepődjünk meg, hogy börtön-reality lesz Stohl letöltendőjéből, igaz, egyelőre beépített kamerák nélkül. Nem is értem, miért: büntetése pont kitenne egy Való Világ-sorozatot.
Megkockáztatom, mindez nem az ő hibája. Bevonulását megelőző napokban a Klub Rádiónak adott interjújában meglehetősen lesújtóan nyilatkozott a magyar bulvármédia valóságtartalmáról: szerinte mindössze 4-5 százalék igaz abból, ami róla megjelenik.


Ő másban hibás, abban viszont duplán.

Ideje észrevenni, hogy az elsőfokú, majd a másodfokú ítéletet megelőző durva médiakampány tétje korántsem Stohl András személye, még csak nem is büntetésének mértéke volt.

A morális hullák ugyanis a legváratlanabb helyről kezdtek gyülekezni: a színházakból. A mélypont az a közös nyilatkozat volt, amit a többi között Haumann Péter, Kulka János, Egri Márta, Kukorelly Endre, Závada Pál, Alföldi Róbert, Nagy Ervin, Bodrogi Gyula, Hollósi Frigyes, Szarvas József, Molnár Piroska, Makk Károly és Gothár Péter is aláírt. Az aláírók között találjuk Törőcsik Marit, Bodrogi Gyulát és Garas Dezsőt is: utóbbiak a Nemzet Színészei.

Nyilatkozatukban arra kérték a Tisztelt Bíróságot, hogy ugyan legyen már kedves, és mérlegelje a színész családi állapotát is a büntetés kiszabásakor. Mint írták:

„Kérjük, mérlegeljék, hogy a letöltendő szabadságvesztés alatt olyan visszavonhatatlan lelki sérülést szenvedhet Stohl András, hogy emiatt valóban bekövetkezhet az ön- és környezetpusztító „már minden mindegy" elkeseredettség, ami családfenntartóként őt és az anyagi támogatására szorulókat is végleg tönkreteheti. Ezért olyan büntetést találjanak kollégánk számára, amely egész életében felépített szakmai munkáját nem rombolja le, egzisztenciálisan nem lehetetleníti el egész családját" – áll a nyilatkozatban.

Igen, szép dolog kiállni egy kolléga mellett, erről szól a szolidaritás. Csak hát ők közszereplők. A kérdés pedig az, hogy megteszik-e ugyanezt minden esetben? A választ tudjuk.

A példáért nem kell messzire menni a vasúttól. „A vádlottnak nem 12 óra 3 perckor kellett volna elkezdenie a sorompó leeresztését, hanem erre az időpontra már a sorompónak lezárt állapotban kellett volna lenni. Ebből viszont az következik, hogy 12 óra 4 perckor a vádlott már eleve késedelmesen indult ki az épületből a sorompó leeresztésére.”

A fenti idézet már abból a jogerős bírósági ítéletből való, ami letöltendő börtönbüntetésre ítélte a kutasi forgalmi szolgálattevőt még a kilencvenes években. Rémlik, ugye?
1996. február 26-án a Somogy megyei Kutas vasúti átjáróban egy Volán-autóbusz összeütközött a Kaposvárról Gyékényes felé tartó gyorstehervonattal, ami kettészakította a buszt, és egyik felét több száz méteren át maga előtt tolta. A balesetben 12 utas és a sofőr meghalt. A tragédiát az okozta, hogy a túlterhelt forgalmi szolgálattevőnek a sorompót is kezelnie kellett, és azt nem engedte le idejében.

A forgalmista nem fogyasztott alkoholt, nem állt semmiféle tudatmódosító szer hatása alatt. Tudjuk, a vasút veszélyes üzem, tudhatta, amikor erre szerződött. Tizenhárom ember meghalt, akiket a legkeményebb bírósági ítélet sem képes visszahozni az élők sorába. Azt azonban vegyük észre, hogy nem Bucin múlt, hogy balesetének nem lett ugyanennyi halálos áldozata. Vagy több. Mondjuk, mert egy utasokkal teli buszmegállóba szalad bele.

És azt ugye egy pillanatig nem gondoljuk komolyan, hogy a kutasi forgalmista senkinek nem hiányzott? Hogy neki nem kellett senkiről sem gondoskodnia, és hogy az elkeseredettség őt nem tehette tönkre? Dehogynem.

Vajon a Buci ánuszát védő nyilatkozatot aláíró színészek egy kutasi forgalmista esetében is ugyanígy kiállnának, a tárgyaláson megjelennének személyesen, miközben könnyes szemmel azon aggódnak, hogy képes lesz-e megőrizni függetlenségét a Bíróság?

Nem tudjuk, ma mit tennének, csak annyit tudunk, hogy akkor nem voltak ott. És amíg ez így van, ezekkel a nyilatkozatokkal az a legnagyobb baj, hogy a sorok között pont azt üzenik, amitől felszínesen olvasva épp óvni szándékoznak: hogy az igazságszolgáltatásban is vannak egyenlőbbek az egyenlők között.

Vannak a celebek, és vannak a többiek. És valljuk be: ez a kilátás jóval sötétebb Stohl András bármelyik testnyílásánál.

 


Hozzászólások 2 hozzászólás

2011. 10. 13. 18:48
kelemenlaci
Aki foglalkozik e témával a szellemi képességeivel nagyon nagy baj van,vonatkozik őrá is,aki a cikket prezentálta.
2011. 10. 11. 18:52
omo
Szevasztok! Elsőre annyit szeretnék mondani az egész ügyről.hogy a kedves színésztár-
saknak semmi gondjuk nincs a gonosz médiával ,ha az a karrierjüket segiti.Ám ha valaki bajba kerül s ezet nem az ö szájukize szerint tálalja a média hatalmas a felháborodásuk.
Az ember legyen egyforma a törvény elött . A bakter,az orvos,a politikus ugyanúgy feleljen a tettéért. üdv :omo

A számítógépednek az IP száma: 38.107.179.211Szólj hozzá!

Név:

 
Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok

Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete

VDSzSz

1146 Budapest

Ajtósi Dürer sor 27/A.

Telefon: (1) 351-1111

Vasúti: 01+13-29

E-mail:

A "Dal a Sztrájktöröről"-t a XX. század elején Joe Hill, az amerikai munkásmozgalom 1915-ben mártírhalált halt nagy szervezője és népénekese alkotta, a dal azonban még közel száz évvel később is nagyon népszerű. Casey Jones, a sztrájktörő mozdonyvezető története ennyi idő alatt sem fakult ki a köztudatból. Érdemes elgondolkozni, megéri-e árulónak lenni. A VDSzSz az Operaház művészeivel elkészíttette a dal zenekari feldolgozását. Meghallgatásához kattints ide!