Összes hír 2019 | 2018| 2017 | 2016 | 2015 | 2014 | 2013 | 2012 | 2011 | 2010 | 2009 | 2008 | 2007
© VDSzSz Szolidaritás - www.vdszsz.hu/page/13/artID/1260/html/kormanyzati-kepvisel.html

Kormányzati képviselő nélkül nem tárgyal a VDSzSz


A mai naptól a sztrájktörvény értelmében a szakszervezetek által közösen kezdeményezett kollektív munkaügyi vita kapcsán is bármikor meg lehet kezdeni a munkabeszüntetést, ugyanis tegnap letelt az egyeztetés első hét napja.

Ehhez képest kormányzati képviselőt nem, választ viszont ígért a Miniszterelnöki Hivatal a szakszervezetünk által Bajnai Gordon részére írt levélre, amit azonban mindeddig még nem kaptunk meg.
A VDSzSz Szolidaritás szeptember 30-i levelében kormányzati partner helyett a kormány nevében a szakszervezetekkel megállapodni is képes kormányzati képviselő megjelenését kérte a miniszterelnöktől. Andrási Miklós, a MÁV elnök-vezérigazgatója ugyanis kormányzati partner – ez a tárgyalásában, azon belül is leginkább annak hiányában mutatkozik meg.

Szakszervezetünk a kollektív munkaügyi vita október 9-i fordulóján addig nem hajlandó a tárgyalások folytatására, amíg Andrási be nem mutatja kormányzati képviselői felhatalmazását. Erre vonatkozó felszólításunknak ugyanis az október 6-i ülésen sem tudott eleget tenni.

Hozzászólások