Összes hír 2019 | 2018| 2017 | 2016 | 2015 | 2014 | 2013 | 2012 | 2011 | 2010 | 2009 | 2008 | 2007
© VDSzSz Szolidaritás - www.vdszsz.hu/page/13/artID/3949/html/az-rch-nal-is-elkezd.html

Az RCH-nál is elkezdődött az év


Itt az idei első RCH-hírlevél, benne létszámleépítés, a távolléti díj számításának negatív változásai és nyitás keletre.
Mínusz 119

Bár a vállalati hírmondó 1. számának köszöntőjében Kovács Imre CEO erre a témára nem tért ki - talán mert a „…csak a szépre emlékezem, az első boldog nyárra….” kezdetű dalt dúdolta a köszöntő írása közben - de információnk szerint ennyivel lenne kisebb az idei évi záró létszám, a tulajdonos elképzelése szerint. Az adat még koránt sem tekinthető véglegesnek, hiszen a menedzsmentben történt változásokkal egy időben újabb számolgatás kezdődött az excel-táblák árnyékában.
Rossz nyelvek szerint, akár még hónapok is eltelhetnek a létszámmal kapcsolatos végleges számok kialakításáig. Tehát kb. ennyi idő áll rendelkezésre a Humán Szervezet számára, hogy kidolgozza azokat az attraktív elemeket tartalmazó programokat, amelyek vonzóvá teszik majd a munkavállalók számára az azokban való részvételt.

Nem változik a számítás

Az új Munka Törvénykönyve 2013. január 01-től hatályba lépő rendelkezései értelmében a munkavállalók hátrányára változtak a távolléti díj számításának szabályai. Ezen kedvezőtlen hatás elkerülése érdekében a Munkáltató, a VSZ-el és a VDSzSz-szel lefolytatott konzultációt követően egyoldalú kötelezettségvállalással – az átlagkereset további alkalmazására vonatkozó nyilatkozattal megegyezően – vállalja,  hogy ott ahol a hatályos Kollektív Szerződés, belső utasítás, megállapodás „távolléti díjjal” történő elszámolásra utal, ott a munkavállalók részére - határozott időre, 2013. január 01-től 2013. június 30. napjával bezárólag -, változatlanul az ennek megfelelő korábbi elszámolási formát, számítási metodikát, ill. algoritmust alkalmazza.

Keletre nyitás az üzleti modellben és a foglalkoztatásban
Habár nem kevesebb, mint négy ügyvezető igazgatója van a Rail Service Hungaria Kft-nek (lásd 52. sz. vállalati hírmondót) a társaság munkavállalói mégsem érzik sorsuk jobbra fordulását. Az új üzleti modellben az RSH-ra (majdani RCC-re), zászlós hajóként tekint a vállalatcsoport a dél-kelet európai offenzíva lebonyolításában, de mindeddig nem sikerült a dolgozókat a kitűzött cél megvalósításához megnyerni, ami nem is csoda, hisz a tolatócsapat hónapról-hónapra kénytelen elszenvedni, hogy jogos jussuk nem kerül kifizetésre.
A kifizetés elmaradásának okozója nem más, mint Csermák István, aki a BILK-en belül vezényel, mint karmester. És az elszámolást is ő végzi……félig...-….meddig…..?
Hat szemközti beszélgetés során kiderült valóban nem számolja el a KSz-ben szereplő 15% pótlékot az egyfős tolatásért. Indoka van az egy fős tolatásra:
-Nincs meg a létszám az 1+1-hez.
-Akkor?! Ki kellene fizetni a pótlékot, nem?
-De.
-Akkor?! Mért nem számolja el?
-………………………………..
- Parttalan.

Túlóra. Ugyanez.
Havonta legalább egy egybefüggő hétvége kijelölése. Ugyanez.
A roma integrációt félre értelmezve egy és megbonthatatlan „roma-túr” létrehozása…..
Szóval hősünk bagdadi kalifaként ül az RSH pénzes ládáján és úgy vigyázza azt, mintha a saját kis vászontarisznyájából kellene hó végén kifizetni a melósokat, akik persze jelzik, hogy „ kukkurikú török császár add ide a gyémánt fél krajcárom!”, de az meg csak hajtogatja, hogy „nem adom!” És mivel Magyarországon él, úgy gondolja a törvények és egyéb szabályok a BILK területére nem vonatkoznak, csak abban az esetben, ha azok alkalmazását külön elrendelik. Mondjuk a négy ügyvezető igazgató valamelyike.  De mindeközben a srácok már felszívták a vizet!
Lássuk be babakacaj lesz ilyen motivált munkavállalókkal nekiugrani az új üzleti modell építésének. Persze, ha megérik. Ha nem zárja rájuk a szerelvényt az a mozdonyvezető, akit négyszer vezényeltek egymás után éjszakára, mikor csak kétszer lehetne. Persze ennek az előírásnak a megszegésére is van indok. Mert az mindig van. A kérdés csak az, melyik igazgató munkaköri leírásában szerepel, a halálos munkabalesetet szenvedő tolatásvezető levétele a vonóhorogról vagy az ütközőről……????
(Hegyeshalom, 1998)

2013. január 11.
                    összeállította: Mózes Tibor

Hozzászólások