Összes hír 2019 | 2018| 2017 | 2016 | 2015 | 2014 | 2013 | 2012 | 2011 | 2010 | 2009 | 2008 | 2007
© VDSzSz Szolidaritás - www.vdszsz.hu/page/13/artID/4034/html/lakasberlet-piaci-al.html

Lakásbérlet, piaci alapokon


Konzultáció volt március 27-én a MÁV Zrt. tulajdonában, kezelésében lévő lakások bérleti díjának szabályozásáról és meghatározásáról szóló elnök-vezérigazgatói utasítás-tervezettel kapcsolatban.
Az utasítás, mint ahogy a konzultációt kezdeményező levelünkben is írtuk, számos vasutas kollégának és családjának a megélhetését veszélyeztetné. A piaci alapokra helyezett lakásbérleti díjak meghatározása aggályos, hiányos. A tervezet szerint előfordulhat, hogy például egy váltókezelőnek és családjának (asszony + 3 gyerek) a lakhatatlan állapotban átvett lakásért húszezer forinttal is többet kellene fizetnie, hiába költött már rá több százezret.

Kovács Attila, az Ingatlangazdálkodási Igazgatóság vezetője érdekes adatokat osztott meg velünk. Mintegy 4200 lakás van a MÁV Zrt. tulajdonában, kezelésében, közülük körülbelül 200 értékesíthető. Éves szinten háromszáz millió forint veszteséget termel a rendszer, aminek a jelenlegi kintlévősége – bérlők, használók által meg nem fizetett díjak - 170 millió forint. Persze megértjük, hogy a helyzetet kezelni kell, de az tűrhetetlen, hogy a rendesen fizető vasutasokkal fizettessük meg a kintlévőséget.

A munkavállalóknál, tagjainknál, akik a lakást foglalkoztatáspolitikai vagy szociális okból kapták, nem történhet emelés, hiszen több éve nem volt bérfejlesztés, és az anyagi többletteher elviselhetetlen lenne a vasutas családok számára.

Nagyon sok a visszaélés a lakásokkal, aminek természetesen véget kell vetni – ezzel egyetértünk. Kifejtettük álláspontunkat: bár a szándék világos, és zsigerből nem elvetendő, a tervezet egyelőre még számos sebből vérzik, hiszen tagjainkat, a vasutasokat nem sodorhatja méltatlan, hátrányos élethelyzetbe. Egyelőre még nincs olyan állapotban az anyag, hogy érdemben állást foglaljunk ezzel kapcsolatban. Gondolatébresztőnek jó, ugyanakkor például a szociális körülményekre és az anyagi helyzetre is figyelemmel kell lenni, emiatt aztán további konzultációra lesz szükség.

Hozzászólások