Összes hír 2017 | 2016 | 2015 | 2014 | 2013 | 2012 | 2011 | 2010 | 2009 | 2008 | 2007
© VDSzSz Szolidaritás - www.vdszsz.hu/page/13/artID/6375/html/az-allamtitkar-elism.html

Az államtitkár elismerte: az ágazaton belül a MÁV-Csoport munkavállalóinak a legalacsonyabb az átlagkeresete


A kormány béremelést tervez a közlekedési dolgozóknak - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a Nemzeti közlekedési napok keddi megnyitóján Debrecenben. A szaktárca vizsgálja annak lehetőségét, hogy mennyi idő alatt milyen mértékű béremelést tudnak végrehajtani.

300-David_Taso1.jpgTasó László hangsúlyozta: a biztonságos közlekedés feltétele, hogy az ágazatban dolgozókat megtartsák, ehhez pedig a bérek rendezése is szükséges. A szaktárca vizsgálja annak lehetőségét, hogy mennyi idő alatt milyen mértékű béremelést tudnak végrehajtani - mondta, és hozzátette, hogy a Magyar Közút Zrt.-vel már megszületett a megállapodás a jövő évi béremelésről, ennek mértékét a közeljövőben ismertetik majd.

Tasó László kiemelte: a béremelés fedezete rendelkezésre áll, hiszen a Magyar Közút Zrt. finanszírozására folyamatosan emelkedő összeget biztosít a kormány. Míg jövőre 73 milliárd forintból, 2020-ban már 98 milliárdból gazdálkodhat a társaság - fűzte hozzá.

Az államtitkár emlékeztetett: a MÁV dolgozóinak idén 3 százalékkal emelkedett a fizetésük, de az ágazaton belül még így is a vasúttársaság munkavállalóinak a legalacsonyabb az átlagkeresetük. A következő két-három évben további béremelésekre van szükség a vasúti dolgozók jövedelmi helyzetének javításához - vélekedett.

Az előző európai uniós pénzügyi ciklus forrásainak lehívásában a közlekedési ágazat kifejezetten jól teljesített, hiszen az elszámolások végén várhatóan elérik a 99 százalékot, ami több mint 2200 milliárd forint uniós forrást jelent. Ezzel a visegrádi országok között Magyarország a legjobban szerepelt, az Európai Unió tagállamai között pedig a negyedik helyet szerezte meg - ismertette. Tasó László beszélt arról is, hogy a 2020-ig tartó uniós pénzügyi ciklusban közútfejlesztésre több mint 2460 milliárd forintot fordíthat Magyarország, és ebből 1279 milliárdot hazai forrásból kell biztosítani.

Az MTI híre szerint a vasúti közlekedésben 2020-ig mintegy 450 kilométer villamosítását tervezik, amellyel tovább erősíthető Magyarország tranzitszerepe - hangsúlyozta, és hozzátette: vasútfejlesztésre a ciklus végéig nagyjából ugyanannyi pénzt fordítanak, mint a közutak fejlesztésére. (Fotó: Dávid Ilona fb-oldala, a felvételen Tasó László, az NFM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára és Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója)

Ismeretes: A VDSzSz Szolidaritás álláspontja szerint a vasutasok alapbérét annyival kell megemelni, ami elfogadható reálkereset-növekedésben jelenik meg: belátható időn belül kézzelfogható eredmény kell, az idei bérfejlesztés ugyanis a MÁV vállalatcsoportnál elenyésző reálkereset-növekedést okozott! Az érdemi tárgyalások mielőbbi megkezdését kezdeményezte a VDSzSz Szolidaritás Dorozsmai Évánál, a MÁV Zrt. megbízott humánerőforrás vezérigazgató-helyettesénél.

Mint arról beszámoltunk, a 2016. május 17-i VÉT-ülést követően a VDSzSz Szolidaritás képviselőjének a munkáltató beszámolt arról, hogy a tulajdonoshoz fordult annak érdekében, hogy jelentős, legalább 30%-os jövedelemnövekedésben részesítsék a vasutasokat - feltéve, hogy tettekben is helyre kívánják állítani a vasutas munka presztízsét, és meg kívánják akadályozni a fiatalok elvándorlását a vasúttól, valamint tényleg tenni akarnak azért, hogy olyan munkaerő-utánpótlás érkezzen a vasúthoz, akik munkájára lehet számítani.

Szakszervezetünk természetesen örömmel fogadta ezt a fejleményt, hiszen ez már régóta esedékes, mint írtuk, talán mi is szerepet játszottunk abban, hogy ez a tulajdonos részére írt levél megszületett, hiszen épp elégszer hangsúlyoztuk, hogy a vasutasok jelentős részének jelenlegi jövedelme nem elegendő ahhoz, hogy a mindennapi megélhetési problémák ne hátráltassák őket felelősségteljes munkájuk elvégzésében.

Augusztusban a Magyar Nemzet arról írt, hogy egyelőre még

nincs döntés a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál (NFM) arról, hogy kapjon-e a MÁV 30 százalékos bértömegemelést, ahogy azt a vasúttársaság még tavasszal kérte. Ez becslések szerint akár 30-40 milliárd forintot is jelenthetne pluszban a MÁV-nak, amit bérfejlesztésre fordíthatnának, igaz, több évre elosztva.

 


Csak így lehet változást elérni: Mondjatok minél többen NEMET...
...a változó munkahelyre!
...a 16 óra napi beosztható munkaidőre és a napi rendes munkaidő 8,4 órára emelésére (utazók)!
...valamint a 200 óra feletti rendkívüli munkavégzésre (utazók és személypénztárosok)!
Csak így van ugyanis lehetőség az alapbérek elfogadható emelésére, a létszámnorma betartására, összességében arra, hogy a munkáltató tisztességesebben bánjon a vasutasokkal! Az egyéni alkukkal nagyon kevesen - és ők is csak a többiek kárára - járnak jól. További részleteket, a nyilatkozatokat itt találod!

Hozzászólások