Összes hír 2017 | 2016 | 2015 | 2014 | 2013 | 2012 | 2011 | 2010 | 2009 | 2008 | 2007
© VDSzSz Szolidaritás - www.vdszsz.hu/page/13/artID/6435/html/1916-december-elseje.html

1916. december elsején nem sokkal éjfél után következett be a magyar történelem legsúlyosabb vasúti szerencsétlensége


A létszámhiány is szerepet játszhatott benne, akkoriban azonban nem az alacsony jövedelmek, hanem a háború miatt mentek el a vasúttól az emberek. A baleset napján Ferenc József császár bécsi temetéséről tértek haza a magyar urak, az osztrák és a magyar főváros közti vasúti pálya forgalma többszöröse volt a megszokottnak, a késések órákban voltak mérhetők.

A 72 ember halálával járó tragédiához a bécsi gyorsot kettéosztó, azokat egymás után közlekedtető menetirányító, a herceghalmi állomásfelvigyázó, a bécsi gyors mozdonyvezetője és személyzete is hozzájárult.

Két gyorsvonat blokktávolságra

1916. november 30-án temették el Ferenc József császárt Bécsben. A nagy háború kellős közepén jártunk, a császári és királyi hadsereg német támogatással éppen azokban a napokban kelt át a Kárpátokon, hogy meg se álljon Bukarestig. Bécsbe, a birodalmi fővárosba utazott a magyar elit színe-java, haza azonban csak nagy üggyel-bajjal tudtak jutni. A Bécs és Budapest közötti fővonal túlzsúfolt volt, ráadásul akkoriban még csak Budapest és Győr között haladhatott két vágányon a forgalom.

Két különvonat szállította Budapestre a gyászolókat, köztük több minisztert, de sokan lemaradtak ezekről a szerelvényekről, így nekik maradt a menetrend szerinti, Bécsből 19:20-kor induló gyorsvonat, amit kettéosztottak. A halálvonat indult elsőnek, öt perccel utána, úgy mondják, blokktávolságra, indult a második gyorsvonat. A halálvonaton utazott a különvonatokról lemaradt Ludovica Akadémia díszszázada, a Ferenc József Intézet növendékei. A vonathoz kellett kapcsolni Hazai Samu honvédelmi miniszter és a már említett Thallóczy Lajos szalonkocsiját is. A vonatot kettéosztották, a szerencsétlenül járt gyors 19:20 helyett este 8-kor indult.

A honvédelmi miniszter úgy döntött: Komáromnál lekapcsoltatja a szalonkocsiját, hogy ne kelljen a vonaton zötykölődve éjszakáznia. Mivel szalonkocsija közvetlenül a mozdony mögé volt beállítva, így nem volt egyszerű onnan kivenni a kocsit. Komáromnál a két gyorsvonat helyet cserélt, a halálvonatból lett a második szerelvény. Így érte el a vonatpár Herceghalmot jó másfél órás késéssel, jóval éjfél után.

Nekiindult a grazi személy is

Az erős forgalom miatt a Keleti pályaudvarról menetrend szerint 21:15-ös grazi személyvonat csak kétórás késéssel indulhatott el. A zömmel III. osztályú kocsikkal közlekedő vonat szabadságra utazó vagy onnan hazatérő katonákkal, táborba szállítandó hadifoglyokkal, parasztokkal volt tele. Herceghalomra 22:45 helyett éjjel fél 1 előtt kicsivel érkezett.

Herceghalom állomása a mai állomásépülettől keletre feküdt és háromvágányú volt. Az első vágányon mozdony nélküli tehervonat vesztegelt, így Müller Vendel állomásfelvigyázónak (mai fogalmak szerint állomásfőnök) két vágányon kellett megoldania az öt perc különbséggel Pest felé haladó két gyorsvonat, valamint az ellenkező irányba tartó grazi személyvonat átengedését. A második vágányon fogadta a személyvonatot, a harmadik vágányon közben gond nélkül átrobogott az első gyorsvonat. Úgy gondolta, hogy a 18 kocsis személyvonatnak elég ideje lesz elhagyni az állomást, mire odaér a második gyorsvonat. Tévedett.

Nulla óra huszonnégy perc

A nagy nehezen nekilóduló grazi személyvonat mozdonya, poggyászkocsija és első személykocsija már áthaladt az állomás váltóin, amikor a már erősen fékező, de még mindig 76 kilométer per órás sebességgel haladó második bécsi gyors belerohant a szerelvénybe, és valósággal átszelte azt. A pusztítás leírhatatlan volt, a személyvonat favázas kocsijai apró darabokra törtek, itt a második és a harmadik kocsiban lelték legtöbben a halálukat.

A halottasházból ezt írta a Népszava riportere:

A halottasház előtt két sorban feküsznek az áldozatok. Gyalogos, huszár, asszony, öreges népfölkelő, szőke hajú leány, csendőr. Megrendítő látvány, ami itt a szemlélő elé tárul. A halott egymagában nem borzalomkeltő. De ezek a halottak! A huszárnadrág foszlánya még rajta van az egyik holttest lábán. Ezt a szegény huszárt három részre tépte a gép. Külön az alsóteste, külön a törzse és külön a feje. Mellette gyalogos fekszik, de ami kívül volt, az befelé van és ami belül volt, most kifelé van. Valamennyi holttest iszonyúan eltorzult állapotban. Némelyik dirib-darabra törve. Némelyik feje fölülről, másiké alulról összelapítva, szétmorzsolva. Némelyiknek az arca a fölismerhetetlenségig széjjellapítva. Az első, aki mindjárt a halottasház bejáratánál fekszik, fiatal gyalogos katona, derekán a kenyérzsák, nagy darab katonacipó benne, látszik, hogy letördelt róla, mielőtt rárontott az éjszakai csúnya halál. Öreges népfölkelő csonkult teste fekszik amott. A rémület, a lesből támadó haláltól való iszonyat ül üveges szemében. És amint közöttük járok, amint nézem ezt a félelmetesen ijesztő hullasort, ezt a sok csonkult, felemás, véres emberi testet, ezt a roncshalmazt, öreg ember közelít a holttestekhez és fuldokló zokogással áll meg az egyik hulla előtt. Az apa fölismerte fiát, aki csak pár nap előtt búcsúzott tőle, mert december elsején be kellett volna vonulnia. Szegény Raffay Tibor, mindössze 25 esztendős volt.
A gyorsvonatban ketten vesztették életüket. Egyikük Thallóczy Lajos volt, akinek a fején keresztülment a kocsi egyik gőzvezető csöve. A gyorsvonatban utazók közül a másik áldozat a Ferenc József Intézet növendéke volt.

A szerencsétlenség után többeket vád alá helyeztek.

  • Vida János, a gyorsvonat mozdonyvezetője – nem állt meg a herceghalmi vasútállomás előtti bejárati jelzőnél, amit amúgy is olyan gyorsan közelített meg, hogy a hideg, nyirkos síneken esélye sem volt rá.
  • Dollack Mihály, a személyvonat mozdonyvezetője – megszüntették ellene az eljárást.
  • Müller Vendel, herceghalmi állomásfelvigyázó, azaz forgalmi szolgálattevő – vádemelésig nem jutott, mert az előzetes letartóztatás alatt az elméje elborult.
  • Csölle Péter és Horváth György, a gyorsvonat két vonatvezető jegyvizsgálója – nem húzták meg a vészféket, amikor a vonat túlment a bejárati jelzőn a kötelező megállás helyett.

Nehéz megmondani, hogy pontosan mi okozta Magyarország legsúlyosabb vonatbalesetét. Igaza volt Ambrus Zoltánnak, aki a szerencsétlenség utáni napokban a Nyugatnak írt helyszíni riportjában azt írta: "a sok »ha« alá foglalt sok rendkívüli dolog összetalálkozása kellett ahhoz, hogy Herceghalom nevét hetvenegynéhány emberi életnek egy perc alatt való elpusztulása tegye sokáig emlékezetessé." Nézzük hát, mi volt ez a sok "ha":

Nem lett volna szabad a kettéosztott gyorsvonatot öt perccel egymás után közlekedtetni egy olyan napon, amikor ennyire leterhelt volt a pálya.
Müller Vendel állomásfelvigyázó tévedett, amikor úgy gondolta: a személyvonatnak elegendő a két gyorsvonat áthaladása közötti 5 perc arra, hogy kiálljon az állomásról.
A herceghalmi előjelző eleve rossz helyen volt, hiába panaszolták már régóta, a vonatvezető csak akkor láthatta, ha már mellette robogott el. A kritikus éjszakán ráadásul a szél eloltotta azt. A gyorsvonat fékberendezése Győrtől nem működött megfelelően.

Hiába tört át császári és királyi hadseregünk épp a Kárpátokon, a magyar közvélemény egy részének már elege volt a háborúból, és a herceghalmi szerencsétlenséget is ennek számlájára írta. A vasútbiztonság ugyanis háttérbe szorult, mindent a háborús szállításoknak rendeltek alá, sok vasutast behívtak katonának, így kevés volt az ember, a szolgálatok pedig feszítettek. Ambrus így fogalmazta meg ezt az érzést:

"És ki okozta a szerencsétlenséget? Sokan, de talán főképpen azok, akik ránk kényszerítették ezt a háborút, mely nekünk, hosszú időre szóló és jó meg rossz fordulatokban egyformán bővelkedő harc az élvemaradásért."

De a létszámhiányra is kitért, ami akkor is igencsak súlyos volt, és van némi áthallása a jelennel, hiszen a vasutasokat most szerencsére nem a háború, hanem más vállalatok :

Kevés a vasúti kocsi, de a lokomotív még kevesebb, sokkal kevesebb, mint amennyiről gondoskodni kellett volna, még a háború előtt. A vasutak sokszorosan több munkát kénytelenek végezni, mint békeidőn, de sokkal kevesebb munkással rendelkeznek, mint azelőtt, a vasutasok, kivált a mozdonyvezetők közül túlságosan sok embert vittek el a háborúba, többet, mint megengedte volna az az érdek, hogy a vasutak ne veszítsenek el sokat a teljesítő képességükből, éppen a legjobb vasutasok közül vittek el sokat s ezek nagy részét, minden folytonos reklamálás ellenére, máig sem lehetett visszakapni, hiszen a legtöbbet messzire vitték el vagy még messzebbre. Legnagyobb érdekünk, a győzelem érdeke előtt, a vasúton is minduntalan deferálnia kell minden más érdekünknek s ez a vonatok mozgásának olyan nagy változásaival jár együtt, szükségképpen, hogy egyszerűen lehetetlenné teszi azt a szabályos egyformaságot, mely sehol se olyan kívánatos, mint a vasúton. A köz-ellátás szüksége temérdek szállítást követel, sokszorosát a békeidőn megszokott szállításnak és ez is nagyban növeli azt a bizonytalanságot, amely a vasúton olyan veszedelmessé válhat. Minden szolgálatban álló vasutas több munkát kénytelen végezni, mint amennyi egy embernek való, szinte többet, mint amennyit elbír, csoda-e, ilyen körülmények közt, ha néha a vasúton is erőt vesz az az idegesség, amely mögött már ott van a halál árnyéka? Mindezt olyanok panaszolják, akiknek a jólértesültségéhez nem férhet szó. Néha még hivatalos körökben is hangoztatnak ilyesmit.

 

Az áldozatok közül sokakat a lakóhelyükön temettek el, kivéve azt a tizenkilenc embert, akiket a biai református és katolikus temetőben. Valószínűleg ők voltak az összes áldozat közül a legelesettebbek, akiket nem tudtak gyorsan hazaszállíttatni a hozzátartozóik, ha egyáltalán értesültek a tragédiáról.

A temetésről a Budapesti Hírlap is beszámolt:

Szerencsétlenségtől eltiport gyermekeid feküsznek itt! - mondotta többek között a plébános — katonák, akik a háború tüzéből s jóságos királyuk koronázásából jövet családi tűzhelyükhöz siettek s akik nem sejtették, hogy száguldva rohannak a halálba. Nem végzésed ez Uram! A Te végtelen kegyelmes jóságod kizár minden akaratos szerencsétlenséget. A Te végtelen bölcsességed csak tűri az efféle megrendítő csapásokat.

 

Forrás: Tóth-Szenesi Attila, index.hu, epa.oszk.hu

Hozzászólások