Összes hír 2018 | 2017 | 2016 | 2015 | 2014 | 2013 | 2012 | 2011 | 2010 | 2009 | 2008 | 2007
© VDSzSz Szolidaritás - www.vdszsz.hu/page/13/artID/7029/html/kihirdette-a-vasuti-.html

Kihirdette a vasúti reformot a francia elnök: két szakszervezet egész nyáron kitart a sztrájk mellett!


A kormány legfőbb célja, hogy megszüntesse a vasúti dolgozók kivételezett helyzetét, amely a munkahelyek életre szóló szavatolását és az 50 és 55 év közötti nyugdíjba vonulást teszi lehetővé, a változás 2020-tól lép életbe a vasúthoz belépő dolgozók esetében.

Emmanuel Macron kihirdette az állami vasúttársaság reformját előíró törvényt, amely ellen április eleje óta sztrájkkal tiltakoznak a szakszervezetek. A köztársasági elnök legitimnek nevezte a dolgozók aggodalmait, amelyekre szerinte a jövőben is válaszokkal kell szolgálni. Macron a parlament által június 14-én elfogadott törvény aláírását követően az Elysée-palotában elmondta:

Az új lap, amelyet megkezdünk a vasúti rendszerben, nagyon fontos, teljes átalakítást jelent. Az SNCF-nek mostantól megvan minden esélye arra, hogy sikeres legyen ebben az új világban, ahogy mindig is győzni tudott, a kihívásokkal szembenézett az elmúlt nyolcvan évben. Tudom, hogy a reform aggodalmakat váltott ki a vasutasok részéről, a franciák ezt meghallották. Szeretném nekik elmondani, hogy ezzel a munkával a legégetőbb aggodalmakra válaszoltunk és folytatjuk az ágazati és a vállalati egyeztetéseket.

 

Az elfogadott reform a költségcsökkentések mellett a 2020-tól meghirdetendő vasúti liberalizációra készíti fel az állami vasúttársaságot, amikor a piac fokozatos megnyitása értelmében külföldi vasúttársaságok is működtethetnek vonatokat a francia TGV-k útvonalain. A kormány legfőbb célja, hogy megszüntesse a vasúti dolgozók kivételezett helyzetét, amely a munkahelyek életre szóló szavatolását és az 50 és 55 év közötti nyugdíjba vonulást teszi lehetővé, miközben a franciák többségére a 62 éves nyugdíjkorhatár vonatkozik. Ez a változás 2020-tól lép életbe a vasúthoz belépő dolgozók esetében, a jelenlegi vasutasokat nem érinti.

Macron megerősítette, hogy az állam átvállalja az SNCF felhalmozott adósságának kétharmadát, mintegy 35 milliárd eurót, és a következő tíz évben napi 10 millió eurót ruház be a vasúti hálózat korszerűsítésére. A vasúti szakszervezetek április 3-án kezdődött szakaszos sztrájkja – amelynek keretében a vasutasok minden öt napból kettőn tartottak munkabeszüntetést – június 28-án ér véget. Egy nappal korábban állítólag a dolgozóknak már csak kevesebb mint kilenc százaléka sztrájkolt.

A radikális CGT és a Sud folytatni kívánja a munkabeszüntetést egész nyáron, ők legközelebb július 6-án és 7-én tartanak munkabeszüntetést, a többi szakszervezet befejezi a tiltakozást.

MTI/iho