Összes hír 2019 | 2018| 2017 | 2016 | 2015 | 2014 | 2013 | 2012 | 2011 | 2010 | 2009 | 2008 | 2007
© VDSzSz Szolidaritás - www.vdszsz.hu/page/13/artID/7452/html/nyugdijba-vonult-bar.html

Nyugdíjba vonult Bárány Balázs, tisztsége megszűnt


Bárány Balázs 1994-ben jött szakszervezetünkhöz érdekvédelmi felelősnek. 1998-ban a budapesti területi szervezet vezetője lett, majd egy év múlva, 1999-ben a VDSzSz kongresszusán érdekvédelmi alelnökké választották, amit 2019-ig látott el, pályavasúti vezető ügyvivő tisztsége - az Alapszabály szerint - az öregségi nyugdíjkorhatár betöltésével ma megszűnt. A kezdetekről szóló, szakszervezetünk 25. évfordulóján megjelent visszaemlékezésével kívánunk számára sok hosszú, egészségben eltöltött esztendőt!

Íme:

A szocialista mozgalommal nem igazán foglalkoztam. Hogy mi volt a ‘80-as években rossz? Gyakorlatilag a 80-as évek volt a rossz, ezt minden tekintetben el lehet mondani. Vegyes érzelmek voltak bennem a jövőt illetően, még 1988-ban sem igazán gondoltam, hogy a rendszerváltásra sor kerül, és ezzel sokan voltunk így. Akkoriban egyfajta reményteljes várakozás volt a levegőben. De korábban elég kilátástalannak tűnt számomra a magyar valóság. Az emberek egymást marták, súgtak-búgtak a munkahelyi vezetők, az elvtársak, vagy akár a titkos ügynökök fülébe. Kétszer is meggondolta az ember, miről beszél. És persze azt is, hogy kinek. A VSZ gyakorlatilag egy állampárti képződmény volt, hisz Lenin elvtárs is megmondta, hogy a szakszervezet transzmissziós szíj a párt és a munkásosztály között. Való igaz, hogy az akkoriban regnáló szakszervezetek maximálisan kiszolgálták az uralmon lévőket. Én is VSZ-tag voltam, de emlékeim szerint csak az ún. bélyeges rendszer megszűnése után léptem be. Korábban ugyanis olyan világ volt, hogy meg kellett venni a szakszervezeti bélyeget, be kellett ragasztani a kiskönyvbe, és aztán büszkén lehetett mutogatni: lám-lám, én is tagja vagyok a szakszervezetnek. Hát, én kimaradtam ebből a dicső társaságból. 1988 őszén vagy 1989 elején vezették be, hogy levonják a tagdíjat a munkabérből. A Keleti Üzemfőnökségen, a mozdonyszolgálatnál voltam főenergetikus. Emellett reszortosi teendőket is elláttam. Mivel volt dízelvizsgám is, a Ferencváros által üzemeltetett, de a keletisek által vezetett dízel tolatómozdonyokat felügyeltem a Keletiben, hogy az esetlegesen fellépő problémák orvoslására ne kelljen mindig kihívni a reszortost.

A vontatási főnök egyszer megkeresett: úgy látja a nyilvántartásában, hogy nem vagyok szakszervezeti tag, és bizony be kellene lépnem. Mondom neki, hogy eddig sem voltam szakszervezeti mozgalmár, sőt, még csak tag sem, jól megleszek nélküle a továbbiakban is.
Mire ő: ez nem így van, be kell lépni, mert elvárják tőle, hogy minél több embert toborozzon, és felírhassa a dicsőségkönyvbe, hogy az általa felügyelt munkahelyen szinte mindenki szakszervezeti tag. Én továbbra sem éreztem égető vágyat a belépésre. Erre azt mondta: Jó, ha nem lépek be, megnézi mennyire vagyok naprakész a papírmunkában. Erre beléptem. Mindenkit meg lehet zsarolni valamivel.

Kozma János volt a szakszervezeti titkár, aki jó barátom volt, később ő is átjött a VDSzSz-hez. Sokat utaztam mozdonnyal: én vezettem, ő meg nézte, nehogy valami végzetes hibát kövessek el. Ilyenkor elbeszélgettünk a világ dolgairól, munkajogi kérdésekről is, és unszolt, hogy legyek aktívabb, ha már egyszer beléptem a mozgalomba. A VSZ-ben akkoriban alakult meg az Értelmiségi Tagozat, és úgy döntöttem, hogy ennek munkájában részt veszek. Így is történt. Elkezdtük működtetni az Értelmiségi Tagozat helyi szervezetét, aminek aztán a vezetője is lettem. Hurrá, megvolt az első tisztségem!

Olyan 20-30 tagja lehetett. De nem voltak túlzottan aktívak, én meg próbáltam egy-két dolgot az akkori vezetésnél kijárni. Ezek apró-cseprő ügyek voltak: az étkező helyiségekkel meg talán az étkezési idővel voltak gondjaink. Rég volt, nem igazán emlékszem rá.
Azt hiszem, eredményes voltam, hiszen legalább ígéretet kaptunk arra, hogy változtatni fognak a kifogásolt körülményeken.

Ezidőtájt egy elég viharos kongresszusra került sor a VSZ-nél: Papp Pál váltotta Koszorúst. A velem egykorú Papp Palival aztán jóbarátok lettünk. Időközben a VSZ Értelmiségi Tagozatának vezetője lettem. Ez rendkívül komoly tagozat volt: csak én voltam a tagja, a többiek elfogytak mellőlem. De tagozatvezetőként eljártam különféle VSZ-es gyűlésekre, megismertem a ténykedésüket. Mi tagadás, nem voltam különösebben elájulva a
tapasztaltaktól, de halottról vagy jót, vagy semmit: nem fogom a VSZ-t pejoratív jelzőkkel illetni, mert nem lenne túl elegáns. Egy-két normális sráccal is megismerkedtem, Papp Palin kívül Apavári Jóskával. Többet nem tudnék most kapásból felsorolni.
Meglehetős rémület töltötte el a vasutasokat, amikor Csárádi Jánost kinevezték a MÁV élére. Csárádi ugyanis bőszen kiszolgálta a korábbi rendszert is, hiszen vasútigazgató lévén nyilván az MSZMP élharcosa volt.

Erre a posztra bőven találhattak volna mást is, aki ilyen „babérokkal” nem ékeskedett. A VSZ tanácsgyűlésén kritikák fogalmazódtak meg a személyét illetően, és úgy döntöttünk, hogy írunk egy levelet a közlekedési miniszternek, hogy ne Csárádi Jánost nevezze ki vezérigazgatónak. A levelet hellyel-közzel megfogalmaztuk, de nem
volt, aki aláírta volna, így ezt a fantasztikus tettet magamra vállaltam, mint a VSZ Értelmiségi Tagozatának vezetője. Ekkoriban a VDSzSz is ugyanezt kérte a minisztertől. Igaz, ők egy hosszabb, lelkeket megérintő levélben tették, én viszonylag röviden fogalmaztam.

A VDSzSz-szel a levél kapcsán kerültem szorosabb kapcsolatba, ezt követően sokat beszélgettem Gaskó Pistával. Ő unszolt is, hogy jöjjek át a VDSzSz-hez. Én azt feleltem, hogy bármennyire is megtisztelő ez a számomra, de addig nem tudok a kérésnek eleget tenni, amíg Papp Pali a VSZ elnöke. Mint említettem, Pali jó barátom volt, és cserbenhagyásnak tartottam volna, ha sokakhoz hasonlóan én is magára hagyom. 1994-ig nem is döntöttem az átlépésről, ennek ellenére tagja voltam a VDSzSz-nek is: még 1989-ben léptem be, bár nem voltam az alapítók között.

1994-ben fordítottam hátat a VSZ-nek, amikor egy puccsszerű elemekkel tarkított kongresszuson nem túl elegáns módon Pali után dr. Márkus Imre lett a VSZ elnöke. Akkor jöttem át a VDSzSz-be érdekvédelmi felelősnek. Meg kell mondjam, hogy a VDSzSz-ben azért jóval nagyobb intenzitással és időráfordítással ténykedtem, mint a VSZ-ben, mivel úgy érzékeltem, hogy a munkámnak van értelme és eredménye is. Szinte teljesen szabad kezet kaptam, persze, általában megbeszéltem a dolgokat a barátaimmal, Gelencsér Lacival és egy időben még Enzsöl Róberttel is – vele később megromlott a viszony. Meg nyilván Pistával is. Elindult a harc a jó kollektív szerződésért, bérfejlesztésekért, és rövidebb, hosszabb időtartamú sztrájkokat is szerveztünk. A VSZ tisztségviselőiről megvolt a véleményem.
Úgy tűnt számomra, hogy egyéni érdekeik mentén cselekednek, ez vezérli őket a háttérben. Azt hiszem, ezért is tudott kibontakozni a VDSzSz: a VSZ önmagát hozta olyan helyzetbe, hogy egy másik szakszervezet ki tudta nőni magát mellette. A VDSzSz történelmi teljesítménye abban rejlik, hogy a rendszerváltást követően az egyetlen olyan szakszervezet Magyarországon, amelyik mindmáig életképes maradt.