Összes hír 2019 | 2018| 2017 | 2016 | 2015 | 2014 | 2013 | 2012 | 2011 | 2010 | 2009 | 2008 | 2007
© VDSzSz Szolidaritás - www.vdszsz.hu/page/13/artID/7454/html/hatarozottan-ellenez.html

Határozottan ellenezzük, hogy az Utasellátót és tagjainkat a „szürke zónában” ügyeskedő, a profit lenyúlásában érdekelt vállalkozói körnek játsszák át!


Október 24-én konzultációt tartott szakszervezetünk a MÁV-Starttal a hányattatott sorsú Utasellátó jövőbeli működtetését illetően. 

Mózes Tibor, szakszervezetünk alelnöke felvezetőjében elmondta: azért ragaszkodunk az Utasellátó kapcsán a tárgyalások rendszeresítéséhez, mert szeretnénk elkerülni azt a 2017-es állapotot, amikor a párbeszéd hiánya miatt „csapataink harcban álltak”. Ehhez az szükséges, hogy a Munkáltató vonja be a VDSzSz Szolidaritást az Utasellátó jövőbeni működésével kapcsolatos koncepció kialakításába, ugyanis egy már elkészült koncepcióba sokkal nehezebb - majdhogynem lehetetlen – hozzáilleszteni a munkavállalók helyzetét javító elképzeléseket.

Hangsúlyozta, kifejezetten ellenezzük, hogy az Utasellátót és vele együtt tagjainkat a „szürke zónában” ügyeskedő, a fejlesztésben nem, csak a profit lenyúlásában érdekelt vállalkozói körnek játsszák át. Csatay Krisztián, a VDSzSz Szolidaritás Utasellátó Alapszervezet vezetője felidézte azt a rossz emlékű 2007-es esztendőt, amikor az Utasellátó kiszervezését követő egy év után munkavállalóknak mondott fel a szolgáltatást működtető DIACELL Kft. Ilyen eset még egyszer nem fordulhat elő! Hozzászólásában elmondta, hogy nagyon feszült hangulatban vannak a munkavállalók, mivel a tragikus műszaki állapotú, takarítatlan vasúti kocsik és a munkavégzés feltételeinek fokozatos romlása miatt az Utasellátó helyzetét bizonytalannak látják. Emiatt néhányan már a munkahelyváltást fontolgatják.

Kerékgyártó József, a MÁV-Start vezérigazgatója válaszában elmondta, egyetért felvetéseinkkel, hiszen ez a „kint is vagyok, bent is vagyok”-állapot senkinek nem jó, nem tartható a jelenlegi helyzet. Van olyan, az Utasellátó működtetésében részes cég, amely ellen végelszámolás indult. A vasúti kocsik toldozása-foltozása nem megoldás, az áldott állapotot az új eszközök beszerzése jelentené.

Az Utasellátó jövőjét tartalmazó koncepció  ugyanakkor még nem készült el, főként azért, mert a Minisztérium még nem döntött abban a lényeges kérdésben, hogy a nemzetközi szolgáltatás beilleszthető-e a közszolgáltatási tevékenység körébe. A vezérigazgató nyomatékositotta: semmi esetre sem cél, hogy a munkavállalókkal kiszúrjanak. 

Megállapodtunk abban, hogy munkavállalói fórum keretében a munkáltató közvetlenül is tájékoztatja a munkavállalókat az Utasellátót érintő elképzelésekről, és ennek során meghallgatja a véleményüket is. A VDSzSz Szolidaritás vállalta, hogy írásban átadja a vezérigazgatónak a legégetőbb problémák katalógusát. Megegyeztünk abban, hogy rendszeres találkozókra kerül sor, a következő alkalom egy hónap múlva lesz.