Összes hír 2019 | 2018| 2017 | 2016 | 2015 | 2014 | 2013 | 2012 | 2011 | 2010 | 2009 | 2008 | 2007
© VDSzSz Szolidaritás - www.vdszsz.hu/page/13/artID/7484/html/magyar–orosz-paktum-.html

Magyar–orosz paktum a hazai vasút fejlesztéséért


A két ország vasútvállalatai együtt mérik fel, hogy miként tudnak együttműködni a magyarországi vasúti hálózat és szállítási lehetőségek jobb kihasználása érdekében - számol be a Magyar Nemzet.

Megállapodás született még október végén a közlekedésért felelős magyar és orosz tárcák között a hazai vasút versenyképessége javításának szándékáról. A magyar részről Palkovics ­László ­innovációs és technológiai miniszter által aláírt nyilatkozat szerint a két ország vasútvállalatai együtt mérik fel, hogy miként tudnak együttműködni a magyarországi vasúti hálózat és szállítási lehetőségek jobb kihasználása érdekében.

A felek megvizsgálják egy közös vállalat létrehozásának a lehetőségét is, amelynek célja, hogy a keletről érkező áruk minél hatékonyabban, Magyarországon keresztül érjék el Nyugat-Európát.

A Magyar Nemzet birtokába került megállapodás szerint a két ország együttműködik a vasúti közlekedés korszerűsítésében, digitalizációjában, a kiberbiztonság megteremtésében is. Emellett külön figyelmet fordítanak az önvezető vasúti járművek fejlesztésére, az orosz szakemberek tapasztalataira támaszkodva megvizsgálják egy önvezető járművek tesztelésére is alkalmas, kísérleti vasúti tesztpálya építésének lehetőségét Magyarországon.

Önvezető vasúti járművek tesztelésére alkalmas próbapálya ma még nincs Közép-Európában, de tervek vannak a megvalósítására. Néhány hete hozták nyilvánosságra, hogy a vasúti biztosítóberendezéseket és más vasútbiztonsági termékeket gyártó AŽD Praha önvezető vasúti járművek tesztelésére alkalmas pályát szeretne kialakítani a három évvel ezelőtt megvásárolt Kopidlno–Dolní Bousov vasútvonalon, Közép-Csehországban – tette közzé az Indóház közlekedési szakportál.

Az AŽD Praha 2016-ban vette meg a vasúti infrastruktúra kezelőjétől a Čížkovice–Obrnice vasútvonallal együtt 10,7 millió koronáért (ma körülbelül 140 millió forint). A Kopidlno–Dolní Bousov vasútvonal hossza 22,3 kilométer, 2016 óta csak turisztikai különvonatok közlekednek rajta.