Összes hír 2020 | 2019 | 2018| 2017 | 2016 | 2015 | 2014 | 2013 | 2012 | 2011 | 2010 | 2009 | 2008 | 2007
© VDSzSz Szolidaritás - www.vdszsz.hu/page/13/artID/7567/html/konnyen-kivonulhat-a.html

Könnyen kivonulhat a kis- és közepes cégek áruját piacra juttató egyeskocsi-fuvarozásból a tevékenységet országosan egyedüliként fenntartó RCH!


Az egyes kocsi fuvarozás a cég forgalmának 35 százalékát teszi ki, ennek megszüntetése állások százainak a leépítésével járna. Kovács Imre a Magyar Hírlapnak elmondta: nem járna jobban a MÁV-nál sem az a csaknem kétezer munkavállaló, akiknek az a dolguk, hogy ellássák az egyes kocsi fuvarozással kapcsolatos feladatokat a rendező pályaudvarokon.

A vasúti árufuvarozás teljesítménye Európa-szerte, így Magyarországon is visszaesett a múlt év második felében, és az év elején is ez a tendencia folytatódik, így mihamarabb megoldást kellene találni a kormányzattal együttműködve az amúgy is veszteségesen működtethető úgynevezett egyeskocsi-fuvarozás finanszírozására – nyilatkozta lapunknak Kovács Imre, az RCH igazgatóságának elnöke, aki egyben a cég anyavállalatának, Európa második legnagyobb vasúti teherfuvarozó társaságának, a Rail Cargo Group (RCG) igazgatóságának is a tagja. A magyar kis- és közepes méretű termelőüzemek áruinak piacra juttatását vasúton az egyeskocsi-forgalom biztosítja, amelyet országos lefedettséggel az RCH egyedüli vasúti szolgáltatóként lát el, és ennek a tevékenységnek a veszteségeit több mint egy évtizede más, gazdaságos üzletágainak eredményeiből végzi. Kovács Imre hangsúlyozta: továbbra is az állami támogatási rendszer kialakítására törekednek.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a RCG által tavaly aláírt stratégiai együttműködési megállapodás egyebek között rögzíti, hogy az RCG fenntartja és fejleszti az egyeskocsi- és a kombinált fuvarozáshoz kapcsolódó szolgáltatá­sait, a szaktárca pedig feltárja az ilyen forgalmak céltámogatásának lehetőségeit, illetve megteszi a szükséges intézkedéseket az Európai Unió hozzájárulásának megszerzése érdekében. Az ágazat versenyképességének megtartása érdekében az állam támogatást nyújtana az egyeskocsi-forgalom fenntartásához, a kombinált fuvarozásban és az irányvonatok közlekedtetéséhez. A megállapodás fontos eleme a környezetbarát árufuvarozás térhódításának elősegítése.

Fontos kiemelni, hogy a támogatást nem célzottan az RCH kapná, hanem azok a vasútvállalatok pályázhatnának, amelyek ezeket a szolgáltatásokat végzik, vagy a jövőben végezni akarják. Kovács Imre szerint amennyiben idén tavasszal ténylegesen meg tudnak állapodni a felek a támogatási feltételekről, illetve annak összegéről, úgy az euró­pai uniós jóváhagyást követően 2022-ben már állami finanszírozás mellett lehetne működtetni az egyeskocsi-fuvarozást. Amennyiben lesz megállapodás – tette hozzá Kovács Imre –, akkor az RCH idén és 2021-ben tovább finanszírozza az egyes kocsi forgalmat, ennek hiányában viszont kivonul erről a területről. Az egyeskocsi-forgalom ugyanis tavaly önmagában 4,5 milliárd forint veszteséget okozott a cégnek.

Az egyeskocsi-forgalomban a meg-rendelők egy-két vagon­nyi áruját iparvágányokról vagy állomási rakodókról vontatják a kiszolgáló állomásra a vasútvállalatok, majd onnan tehervonattal egy rendező pályaudvarra továbbítják, ahol az ilyen szórt küldeményekből összetett tolatási műveletekkel vonatot képeznek, majd az összeállított szerelvénnyel az árut egy újabb rendező pályaudvarra juttatják. Innen a vagont ismét ki kell sorozni, és a kiszolgáló állomásokon keresztül az iparvágányokra, közforgalmú rakodóvágányokra kiállítani a címzett részére. Ez a komplex folyamat az irányvonati továbbításhoz képest négyszer-ötször nagyobb költségekkel jár, ugyanakkor bevételi oldalon a vasúttársaság ezt nem tudja érvényesíteni. A megrendelők számára ezért drága, a vasúti társaságnak pedig nem jövedelmező. Kovács Imre viszont rámutatott arra, hogy az egyeskocsi-forgalom felszámolásával drasztikusan megnőhet a közúti forgalom, évente 10-12 millió tonnával több áru, vagyis négyszázezerrel több teherautó zúdulhat az utakra, mint amennyi a már most is zsúfolt utakon közlekedik. Ez különösen nagy terhet jelentene a hazai úthálózatra és a környezetre is. Több lesz a közlekedési dugó és a baleset, és évente 2,3 millió tonnával több veszélyes árut szállít majd közúton összesen hatvan-nyolcvanezer tartályos kamion. Emlékeztetett arra, hogy a Ro-La forgalom (amikor a kamion vasúti kocsira kerül) támogatásának beszüntetésekor, 2012-ben egyik napról a másikra harmincezer kamion forgalma terelődött a magyar utakra. Ennek ellenkezője történik Ausztriában, Németországban, és leginkább Svájcban, ahol az államok támogatják az egyes kocsi és a kombinált fuvarozást. A támogatási és a kiszolgálási rendszer átalakítása Ausztriában azt eredményezte, hogy az egyes kocsi fuvarozás teljesítménye évente 5,7 milliárd, míg Magyarországon 1,5 milliárd árutonna-kilométer. Az RCH vezetője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az egyes kocsi fuvarozás a cég forgalmának 35 százalékát teszi ki, és ennek megszüntetése állások százainak a leépítésével járna. Nem járna jobban a MÁV-nál sem az a csaknem kétezer munkavállaló, akiknek az a dolguk, hogy ellássák az egyes kocsi fuvarozással kapcsolatos feladatokat a rendező pályaudvarokon.

Forrás: Putsay Gábor, Magyar Hírlap