Belépés

Elfelejtett jelszó

REGISZTRÁLÁS
(VDSzSz tagok)

 

Keresés

Eseménynaptár

Kattints egy pirossal jelzett napra a naptáron az esemény megtekintéséhez!

 


VAPB: Plenáris ülést kezdeményezett Gaskó István

2012. 02. 23.

Kezdeményezte a Vasúti Alágazati Párbeszéd Bizottság (VAPB) első plenáris ülésének mielőbbi összehívását Gaskó István, a VAPB munkavállalói oldalának elnöke. Erre azért is szükség lenne, mivel a Bizottság döntései egyelőre nem vonatkoznak minden vasútvállalatra. Épp ezért a MÁV Zrt. és leányvállalatainak TEÁOR besorolásának módosítását is indítványozta Gaskó István, a Vasúti Alágazati Párbeszéd Bizottság társelnöke Szarvas Ferenchez, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójához címzett levelében.

Mint írja: "A VAPB létjogosultsága és munkája szempontjából komoly problémának ítélem meg, hogy a vasúti alágazat képviseletére létrehozott fórum éppen az anyavállalatra és nagyobb leányvállalataira kiterjedően nem hozhat döntéseket pusztán a TEÁOR besorolásuk miatt. Feltétlenül szükségesnek tartom, hogy a helyzetet mielőbb orvosoljuk, és hogy a VAPB a vasúti alágazatban tevékenykedő valamennyi cégre vonatkozóan végezhesse tevékenységét, kezdhesse el a legfontosabb megállapodásokról való tárgyalásokat."
Így a többi között az alágazati kollektív szerződés létrehozását célzó egyeztetésekre is végre sor kerülhetne.


Letölthető dokumentumok:

 

 

Hozzászólások 0 hozzászólás

 

 

Szólj hozzá!!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

 

Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete

VDSzSz

1146 Budapest

Ajtósi Dürer sor 27/A.

Telefon: (1) 351-1111

Vasúti: 01+13-29

E-mail:

A "Dal a Sztrájktöröről"-t a XX. század elején Joe Hill, az amerikai munkásmozgalom 1915-ben mártírhalált halt nagy szervezője és népénekese alkotta, a dal azonban még közel száz évvel később is nagyon népszerű. Casey Jones, a sztrájktörő mozdonyvezető története ennyi idő alatt sem fakult ki a köztudatból. Érdemes elgondolkozni, megéri-e árulónak lenni. A VDSzSz az Operaház művészeivel elkészíttette a dal zenekari feldolgozását. Meghallgatásához kattints ide!