Nálunk minden
a vasutasokról szól!

Hírlevél - 2007. 11. 30.


Nem a számokból szeretne kiindulni a MÁV Start ZRt. vezetése – ezt az alapötletet fogalmazta meg a céget képviselő Zsírosné Menyhárt Mária a bértárgyalások november 30-i első fordulóján, amelyen – az előzetes várakozásokkal ellentétben – nem adta át a Start bérajánlatát. Konkrét számok csak jövő hétre várhatóak, a cég vezetése azt ígérte, hogy december 6-n átadja a munkáltatói tervezetet részünkre. Számok helyett viszont hosszan ecsetelte, hogy a Start mennyire önálló vállalat, és szerinte nem is létezik olyasmi, hogy felülről odaszólnának, és megmondanák, mit kell a cégnek tennie.
Ezen kívül még a Hay-rendszert is megkérdőjelezte, valószínűleg Menyhártné Zsíros Mária kiszervezése a Starthoz jót tett kritikai érzékének.
Szerinte ugyanis nincs életút-lehetőség a cégnél dolgozó munkavállalók előtt, a Hay-módszer ugyanis megfosztja őket a karriertől és a motiváltságtól. Kár, hogy MÁV-os színekben játszva a féllábas rendszer hiányosságai még nem domborodtak ki kellőképpen számára. Viszont, mint megtudtuk, nagyon nyitott az atipikus foglalkoztatási formákra, úgymint részmunkaidős foglalkoztatás és távmunka. A túlórával kapcsolatban leszögezte: bevétel nem eshet a túlórák megspórolásának áldozatául. Érdekes adalék volt, hogy az összes túlóra fele a vonatkésések kontójára írható. Ezek után gyorsan átsiklott a minőségi cserére, és mindezt olyan vehemenciával tette, hogy az az érzésünk támadt, mintha a 2009. évi bértárgyalásokig már abba se akarná hagyni. A Start ugyanis növelni akarja a munkavállalókkal szemben támasztott követelményeket, amit szerintük az utaspanaszok indokolnak.
Azért mi is szóhoz jutottunk, és felhívtuk a Start vezetésének figyelmét a technológiai létszám megállapításának fontosságára. Ha lenne ilyen, akkor a Startnál tudnák, milyen munkavállalókra van szükség. A követelményszint megemelése még rosszabb helyzetbe sodorja a céget a munkaerő-piacon, ahol már amúgy se versenyképes a bérek tekintetében. Kiemeltük a gépészek vállalati hierarchiába való integrálásának fontosságát is, mivel jelenlétük merőben új helyzetet teremtett a Startnál, hiszen korábban a Személyszállítási Üzletág létszámában nem dolgoztak például kocsivizsgálók. Ráadásul, a bérek vonatkozásában nem csak földrajzilag tapasztalható óriási eltérés, hanem az adott területen működő SzSzK-k és KSzK-k munkavállalói között is. A november 30-i szabad asszociációs tréning után, reméljük, konkrét dolgok is előkerülnek a következő üléseken, amire december negyedikén, majd hetedikén kerül sor legközelebb.
A VDSzSz Országos Választmánya határozatlan idejű sztrájkról döntött november 30-án, a munkabeszüntetés december 17-én reggel 6 órakor kezdődik. Követeléseink nem változtak, csak csekély előrelépés történt a sztrájkok óta.