Ismét mozdonysimogató volt Debrecen állomáson
Ezúttal a Debrecen-Bánki Református Oktatási Központ 1/A. osztályos tanulói vettek részt „Mozdonysimogató” látogatáson Debrecen állomáson október 18-án.
Hernyák Andrea debreceni vezető jegyvizsgáló, a VDSzSz Szolidaritás Debrecen SzESzA tagcsoportjának tagja, aki szülőként, vasutas anyukaként szervezte meg ismét, és engedélyeztette a látogatást kislánya osztályának. 2024-ben a kisfia osztálya tett látogatást, így már hagyományteremtő lett a kisiskolások látogatása hozzánk.
A gyerekeket, pedagógusokat, kísérőket Debrecen állomáson Földes György forgalmi üzemmérnök kalauzolta. Kocsis Tibor mozdonyvezető a BZ-ről tartott kis előadást.
A gyerekek látogatást tettek a „Toronyba” (forgalmi irányítóközpont), ahol a berendezések működéséről hallgattak meg előadást. A vonat bejáratás látványa, a hangosbemondó kezelése tette számukra igazán izgalmassá az előadást.
Meglátogatták a felújított gőzmozdonyt is, ahol ámulattal hallgatták egy éppen arra járó kedves mozdonyvezető bácsi előadását, beszámolóját. Majd a csarnokban lévő kiállítást nézték meg, ahol vasúti jelzőberendezések, kiállított egyen- és formaruhák, régi vasúti menetjegyek, régi vasúti utazási igazolványok varázsolták el őket.
Minden gyermeknek és kísérőnek jutott a VDSzSz Szolidaritás Debrecen Területi Szervezet apró ajándékcsomagjaiból, jó szórakozást, élményekkel teli órákat kívánva. A résztvevők örültek a figyelmességnek! Öröm volt látni a boldog gyermek arcokat! Örülünk, hogy itt voltatok, gyertek máskor is, sok szeretettel várunk!
VDSzSz Szolidaritás Debrecen Területi Szervezet
