Botrány az üvegházban
VÉT-ülés ugyan nem volt május 26-án, viszont az látszott, hogy a munkáltató módfelett készült az eseményre, mivel a humánerõforrás igazgató boldogan lobogtatta az Andrási Miklós elnök-vezérigazgató neve által jegyzett menlevelet, mondván: ezzel felmentést kapott a szakszervezetünk által javasolt napirendi pontok megválaszolása alól, hiszen a levél szerint ezek nem VÉT-re való kérdések. Hogy mégis milyen fórumra valók, arról nem szólt a levél, azt az olvasó fantáziájára bízta.
Sportszerűtlen, mitöbb álságos dolognak tartjuk, hogy a humán igazgató azzal szórakozik, hogy a többi között ilyen tartalmú leveleket tol az elnök-vezérigazgató keze alá, aki nyilván megbízik munkatársaiban, és azokat jóhiszeműen aláírja.Természetesen, felvilágosítottuk a munkáltató képviselőjét, hogy ezzel a mutatványával a Munka törvénykönyvét még nem sikerült átíratnia. Az Mt. ugyanis szerencsére nem tér ki arra, mit lehet és mit nem lehet az érdekegyeztetés során megtárgyalni. Ezt az okfejtést dr. Nemeskéri Kutlán Endre, a MÁV Zrt. egyébként kiváló jogásza is elismerte. Ami azért nála ritkaság.
Még az ülés elején indítványoztuk, hogy a MÁV segítse az árvíz, belvíz miatt károsult vasutasok családjait. Az általunk segélyre javasolt keret mintegy 50-100 millió forint közötti lenne, ami az elszenvedett károk és a MÁV más cégek irányába tett nagyvonalú gesztusát (pazarlását) tekintve igazán méltányos. Az üvegesen ránk meredő, értetlen tekintetek láttán felajánlottuk segítségünket, honnan lehetne ezt az összeget játszi könnyedséggel előteremteni, ha a munkáltató elegendõ fantázia híján esetleg mégse találna ehhez forrást. Zsoldos Marianna azonban e felajánlástól is mereven elzárkózott. Mitöbb, a csapatában játszó egyik kiválósága a munkásszállók térítési díjainak mérséklését kérő korábbi javaslatunkhoz hasonlította az árvízsegély kifizetésére irányuló kérésünket: szerintük a vasutasoknak a biztosítást kellett volna fizetni, aminek volumenét olyan nagyságrendűnek nevezte, mint amilyen a munkásszállók bérleti díja.
Nem kaptunk választ arra a kérdésünkre sem, hogy a keletkezett károk biztosító által nem térített részének hány százalékát vállalná esetleg mégis segélyként megfizetni a MÁV a természeti csapással sújtott vasutasok részére. Ahogy arra sem, hogy az a munkavállaló, akinek a belvíz okozta károkra nem terjedt ki a biztosítása, és, mondjuk ezáltal milliós vesztesége van, mennyit remélhetne a MÁV-tól segélyként. A munkáltató csak azt csacsogta, hogy érkezzenek be az igények, de konkrét válasz helyett végül abban maradtunk, hogy a KSZ-ben foglaltakra alapítva lesz segély-kifizetés. Ennek mértékét és a kifizetés idejét azonban egyelõre még homály fedi.
Örvendetes fejlemény, hogy az ülést követõ napon a MÁV elnök-vezérigazgatója ígéretet tett arra, eljár annak érdekében, hogy a vasúttársaság az általunk javasolt összegkeretet elkülönítse az árvízkárosultak helyzetének megkönnyítésére. Ezen a lépésen érdemes lenne a humánpolitika nagyasszonyának is elmerengenie.
A hosszú civakodás különösen érthetetlen, ha figyelembe vesszük az általunk kezdeményezett első napirendi pont témáját. Ez pedig nem volt más, mint az Eurocom vasúttársaság által felhalmozott, "változó összegű" egyesek szerint fél, mások szerint 1 milliárd forintos Pályavasút felé fennálló tartozás. Bár a munkáltató szerint ez sem tartozna a VÉT-re, aggályos, hogy a MÁV illetékeseiben mindeddig nem fogalmazódott meg a feljelentés szükségessége. Valószínûleg erre a jövőben sem kerül sor, hiszen a feljelentés megtételére az ülésen csak a jóérzésű dr. Nemeskéri Kutlán Endre biztatta szakszervezetünket a többiek korholó pillantásai mellett. Bár szerintünk a MÁV által tett jogi lépés sokkal többet nyomna a latban, a feljelentést a MÁV javaslatára megtesszük, hiszen ez vélhetően hűtlen kezelés a javából.
Természetesen már amennyiben ez természetesnek vehetõ felelõsök továbbra sincsenek, vagy ha vannak, kilétüket gondosan titkolják elõlünk. Arra a kérdésre sincs válasz, miként lehetséges, hogy ilyen irreális mértékű, gyakorlatilag behajthatatlan adóssághalmazt "nem vett észre" senki a Pályavasútnál csak akkor kezdtek vizsgálódni az ügyben, amikor szakszervezetünk hónapokkal ezelõtt erre vonatkozó bejelentést fogalmazott meg az NKH elnöke felé. A "jónevű" cég ugyanis ahogy az már lenni szokott megszûnt létezni, két, az adósság mértékének megfelelõ mértékû mozdonyát gondoljuk némi segédlettel kimenekítette az országból. Az egyre inkább elfajuló tárgyalás miatt emlékeztettük a munkáltató képviselõjét arra, hogy a kollektív munkaügyi vitát az esetben is lehet kezdeményezni, ha a menedzsment alkalmatlan feladata ellátására. Úgy tűnik, erre a lépésünkre a MÁV humánpolitikai vezetése kezd rászolgálni.
Körülbelül ez volt az a pont, amikor "Jó tárgyalást!" felkiáltással Zsoldos Marianna kivonult a terembõl, ezáltal a munkáltatót immár senki sem képviselte. A konzultáció a továbbiakban a Pályavasút Õze Lajos tekintetû vezetõje által képviselt ügyekre szorítkozott.
Kovács Ernõvel ezt követõen a VSZ és a VDSzSz Szolidaritás által közösen szövegezett megállapodás-tervezetrõl próbáltunk tárgyalni, ami ahogy az ismert a tolatószemélyzet hosszú távú, biztonságos foglalkoztatásáról és díjazásáról szól. A megállapodás minõ meglepetés elmaradt. Ezért megkértük Ernõt, hogy a megállapodás megszületéséig a lehetõ leggyorsabban utasításban adja ki a tolatócsapatok minimális létszámára vonatkozó, korábbi szóbeli egyezségünket: 1 + 1 fõ az egész hálózaton. A munkáltató erre csak a fejpályaudvarok kivételével lett volna hajlandó, a létszámhiány miatt. E tényszerûnek tûnõ közlést követõen kezdeményeztük: amíg nincs elegendõ ember, a fokozott felelõsség miatt a fejpályaudvarokon dolgozó egyfõs tolatószemélyzet munkáját szolgálatonként, munkabéren felül 5 ezer forinttal díjazza a MÁV. A kockázatot ugyanis minimum meg kell fizetni; a Nyugatiban a tolatásvezetõ se gondolta szolgálata elején, hogy napközben az egyik szerelvény kiüti az ütközõbakot, és ezért a vádlottak padján köt majd ki.
Végül abban maradtunk, hogy Kovács Ernõ szerdáig átküldi megállapodás-tervezetét. A fejleményekrõl beszámolunk.
Az egyeztetésen a munkáltató magatartása egyenértékű volt szakszervezetünk és a vasutasság arcon csapásával, a meghívottak közül csak Kovács Ernő vette emberszámba a vasutasokat azáltal, hogy az ülésre eljött, és legalább tárgyalt velünk. A többiek ugyanis még csak ki sem mentették magukat.
Egyébként a MÁV Felügyelõ Bizottsága május 26-i ülésén nem fogadta el a cég 2009. évi konszolidált beszámolóját és a 2010. évi prémium-célkitûzéseket sem. Utóbbiban például középvezetõi szintig a premizálás szempontjai között jelentõs tételt tesz ki a létszámleépítésben, magyarán a kirúgásokban elért eredmény.
A sikertelen konzultáció nem csüggeszt bennünket, hiszen június 4-re újabb konzultációt kezdeményeztünk, amin ismét kísérletet teszünk a tisztázandók tisztázására.
