Megszületett a 2018. évi bérmegállapodás a MÁV-Startnál is, tisztségviselőink felelőssége igen nagy lesz!
Az alanyi jogú bérfejlesztések már a februári bérkifizetéseknél megjelennek, míg a differenciálással érintett bérnövekmény pedig - január elsejéig visszamenőleges hatállyal - a márciusi kifizetéseknél jelentkezik.
Eredményesen zárult január 23-án a MÁV-Start Zrt-nél tartott VÉT-ülés. Ahogy azt múlt héten jósoltuk, megszületett a bérmegállapodás 2018. évre, hasonló tartalommal, mint a MÁV Zrt-nél. Bárány Balázs, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke a dokumentum alapos tanulmányozására kért mindenkit.
Szükséges kiemelni a differenciálás mértékét, amit a felek MMK-osztályonként határoztak meg: a 14. MMK-osztályig 0,5% differenciálásra nyílik lehetőség, a 15. MMK-osztályban 1%-ra, a 16-17 MMK esetében pedig 1,25%-ra.
Fontos, hogy (...) abból az MMK-osztályból, ahol 0,5% differenciálásra van lehetőség, nem lehet átemelni egy másikba, ahol 1 illetve 1,25% ugyanez az érték, és ez fordítva is igaz.
Tekintettel arra, hogy a MÁV-Start esetében kevéssé harmonikus a viszony a munkáltató és a szakszervezetek között - ez különösképpen vonatkozik Bárány Balázs érzése szerint a VDSzSz Szolidaritásra -
abban állapodtunk meg a VÉT-en jelenlévő MÁV-Start küldöttséggel, hogy ennek oldására a végrehajtási utasításban szerepeltetni fogják, hogy a differenciálás megkezdése előtt a munkáltatói jogkörgyakorló egyeztetést kell, hogy kezdeményezzen. Tehát neki kell kezdeményezni egyeztetést az aláíró szakszervezetekkel adott szolgálati helyeken, hogy a differenciálás szempontjai úgy érvényesüljenek, ahogy az a megállapodásban rögzítve van. Tehát tisztségviselőink felelőssége igen nagy lesz, egyfelől azért, hogy ezen a megbeszélésen felkészülve jelenjenek meg, másfelől pedig a tagjaink érdekeit jól tudják képviselni, és el tudják tántorítani a munkáltatót, ha esetlegesen a tagjaink kárára (...) próbálna cselekedni. Úgy véljük, hogy ez az érdemi tárgyalás legkésőbb a jövő hét folyamán el kell, hogy kezdődjék.
Épp emiatt is az alanyi jogú bérfejlesztések már a februári bérkifizetéseknél megjelennek, míg a differenciálással érintett bérnövekmény pedig - január elsejéig visszamenőleges hatállyal - a márciusi kifizetéseknél jelentkezik.
Összességében úgy értékelem, hogy a [január 23-án megszületett] bérmegállapodás a MÁV-Start Zrt-nél jól szolgálja a tagjaink érdekeit, és ahogy már arra utaltam - hangsúlyozom, egyben nagy felelősséget ró a tisztségviselőinkre azért, mert a differencálás során módjuk nyílik arra, hogy a hosszú idő óta fennálló bérproblémákon valamelyest javítsanak, vagy akár adott esetben meg is tudják szüntetni, teljességgel elsimítani adott munkakörökben meglévő, munkatársak közötti bérfeszültséget. Nem tökéletes a megállapodás, ahogy nem is lehet az, de egy jó mérföldkő ahhoz az elhatározott szándék megvalósításához, hogy ebben az évben megszülessen a már oly sokak által remélt bértarifa-rendszer. Egységesen, ami nem csak a MÁV-Startra vonatkozik, hanem mindenkire, aki a MÁV vállalatcsoportjában foglalkoztatva van.
Már a múlt alkalommal is szóvá tettük, hogy a differenciálás végrehajtására nem minden munkáltatói jogkörgyakorló alkalmas, ezt január 23-án is megismételtük, és újfent
kértük a munkáltatót, hogy Csöndes Ákos ne differenciálhasson a munkavállalói között, hiszen (...) úgy véljük, hogy erre ő a tettei miatt jelenleg nem alkalmas. A munkáltató ígéretet tett arra, hogy megoldást talál az általunk elétárt problémára. Bízunk benne, hogy így is lesz.
És a végére egy rövid történet az állhatatosságról, az egymásért, önmagunkért való kiállásról:
A személyzetirányítók esetében tavaly hosszas tárgyalásokat követően egyezség született, ami nem volt teljes, hiszen vita merült fel, hogy esetükben a készenléti jellegű munkakör marad-e vagy megszűnik, és minden személyzetirányító a továbbiakban hagyományos foglalkoztatásban végzi majd a munkáját. Ha az utóbbi következik be, akkor a munkahelyen töltött idő megnövekszik azzal, hogy a munkaközi szünet nem a munkaidő része.
A vitát nem tudtuk lezárni - olyannyira, hogy elég komoly konfliktus kerekedett: Budapest térségében a személyzetirányítók javarésze nem írta alá a munkaszerződés-módosítást, ahogy Pécs esetében sem. Volt, ahol viszont aláírták, és tudomásul vették a munkáltató "egyoldalú" döntését.
De pont azért, mert pár helyen ellenálltak a tagjaink, a munkáltató egyezkedni volt kénytelen, és ennek az lett az eredménye, hogy 15 ezer forinttal meg lett emelve az összes személyzetirányító alapkeresete, majd az így megemelt alapbérre épül rá a 12%-os bérfejlesztés. Így jelenleg a személyzetirányítók 296.800 forint alapbérrel számolhatnak január elsejéig visszamenőlegesen.
Tehát látjátok, hogy érdemes a saját érdekeiteket is szem előtt tartva cselekedni, és nem feladni, és nem megijedni a fenyegetéstől, a kilátásba helyezett esetleges szankcióktól. Köszönje ezt mindenki azon keveseknek, akik kitartottak, és nem voltak hajlandóak megalkudni.
- emelte ki Bárány Balázs, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke.
Letölthető dokumentumok:
MAV_Start_KSZ_modositas_VBKJ_20180123.pdfMAV_Start_Megallapodas_2018_evi_berintezkedes_20180123.pdf
