2018-ban várható a testkamera-rendszer kísérleti jellegű kiterjesztése a budapesti agglomeráció egyes részeiben
A MÁV-csoport alkalmazottait 2017-ben 87 alkalommal érte valamilyen támadás, nem egyszer fizikai erőszak. A számok alapján a jegyvizsgálók szempontjából az ország nyugati, délnyugati vonalai a legbiztonságosabbak, a budapesti elővárosi vonatok pedig a legveszélyesebbek.
A MÁV 2017 áprilisától kezdve figyelemfelhívó tájékoztatókat ragasztott ki a vonatokra és a jegypénztárakhoz, hogy minden kedves utasban tudatosítsák: a jegyvizsgálók elleni támadások bűncselekménynek minősülnek és szigorúan büntetendők.
Ennek ellenére 2017-ban 87 alkalommal érte a jegyvizsgálókat valamilyen támadás, ebből 75 alkalommal feljelentést is tettek a bántalmazottak, és egy ilyen ügyben már bírósági ítélet is született (a többi eljárás pedig még folyamatban van). Jellemzően arcon ütötték vagy leköpték a jegyvizsgálókat, de a sértetteket gyakran érte verbális agresszió is. Előfordult, hogy késsel fenyegették, megrúgták, megütötték, illetve a szabad mozgásukban akadályozták a vjv-ket. A MÁV sajtóosztálya azt írja, hogy az elkövetőknek több mint a háromnegyede menetjegy nélkül, érvénytelen jeggyel vagy átruházott jeggyel akart utazni.
A nagy utasforgalmú budapesti elővárosi vasútvonalak a leginkább érintettek, a bántalmazásoknak csaknem 70 százaléka az itt közlekedő vonatokon történt. Ezen belül is a Budapest–Cegléd–Szolnok vonal tűnik a legveszélyesebbnek: a legtöbb, jegyvizsgáló ellen elkövetett atrocitás ezen a vonalon történt. Ugyanakkor Pécs, illetve Szombathely környékén, az ország nyugati, dél-nyugati területeit behálózó vasútvonalakon vannak a jegyvizsgálók a tavalyi számok alapján a legnagyobb biztonságban.
A vasúttársaság kiemeli, hogy "a jegyvizsgálók, fedélzeti jegyellenőrök biztonságának garantálása érdekében számos rendőrségi és polgárőrségi megállapodást" kötöttek. Többek között biztonsági személyzetet, vasútőri kíséretet rendeltek meg, biztonságtechnikai beruházásokat valósítottak meg. Mint írják: évente csaknem 80 ezer vonatot biztonsági személyzet, 8000-8500 vonatot pedig a Készenléti Rendőrség munkatársai kísérnek.
Konfliktuskezelésből tréningeznek
A MÁV 2017 augusztus közepén 25 jegyvizsgáló önkéntes részvételével elkezdte a testkamerák gyakorlati tesztelését is. A vasúttársaság közleménye szerint a tapasztalatok összegzése már megtörtént, a rendszer kísérleti jellegű kiterjesztése a budapesti agglomeráció egyes részeiben 2018-ban várható. Ismeretes: 2016. augusztusában kezdeményezte testkamera bevezetését a VDSzSz Szolidaritás a MÁV-Csoport utasokkal rendszeresen érintkező munkavállalói részére.
„Mivel gyakran megfelelő konfliktuskezelő módszerekkel elejét lehet venni a komolyabb inzultusnak, ezért a készségek fejlesztése érdekében speciális konfliktuskezelő tréningeken vesznek részt az érintett munkavállalók” – jegyzik meg végül.
