Újszászi baleset: a Budapesti Vasútbiztonsági Igazgatóság nem volt rest feljelentetni két vasutast, a KBSZ előzetes anyaga szerint sem kellett volna...
Bizonyára sokan emlékeztek még a több mint másfél éve Újszászon történt balesetre, amikor egy kitérőn a bejáró Flirt-motorvonat első forgóvázzal, 40 km/h sebességgel siklott.
A vizsgálat során azonban a MÁV Biztonsági Igazgatósága arra a megingathatatlan következtetésre jutott, hogy a balesetért kizárólag szolgálattevő és váltókezelő tagjaink hibáztathatóak. Mi ezt soha nem fogadtuk el, álláspontunk ettől teljesen eltért: úgy ítéltük meg, hogy a jármű és a pálya kölcsönhatása okozta a sajnálatos eseményt - foglalta össze Bárány Balázs, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke, hozzátéve, hogy ez azonban
marhára nem érdekelte a Budapesti Vasútbiztonsági Igazgatóságot, olyannyira nem, hogy bizony nem voltak restek két vasutas munkatársukat elég farizeus módon, mint ismeretlen tettest feljelentetni a nyomozóhatóságoknál.
Időközben a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) is vizsgálta az ügyet, és a hozzánk eljutott előzetes anyagában a VDSzSz Szolidaritás álláspontját osztja. Az előzetes véleményre az érintetteknek 60 napig tehettek észrevételt,
ezt követően egy megbeszélésére fog sor kerülni március 6-án, ahol a végleges álláspontot a KBSZ kialakítja. Nagyon reméljük, hogy az előzetes állásfoglalás, álláspont jottányit nem fog változni, és lesz módja a Vasútbiztonsági Igazgatóságnak, hogy végre-valahára elnézést kérjen a két ártatlanul meghurcolt tagunktól. És persze nem csak a Vasútbiztonsági Igazgatóságnak, hanem a vasúttársaságnak is. Ugyan ezt már mondtam egypárszor, de (...) még nem történt ez irányban intézkedés, nagyon reméljük, hogy az eddig felmerült ügyvédi költségeket a vasút átvállalja a két tagunk esetében.
(címlapfotó: Bércesi Erika, Facebook)
