Miskolc TSZVI fantasztikus főnöke ismét hallat magáról!
Most éppen némasági fogadalmat tett, ugyanis napok óta nem hajlandó felvenni a telefont, valószínűleg sejti, milyen ügyben keressük.
A történet egyszerű. Pár hónapja Molnár Péter mozdonyvezető tagtársunkat rendszeresen olyan lehetetlen szolgálatokba vezényelték, hogy úgy érezte: ha ez sokáig így marad, akkor az egészsége bánja. Így aztán a tettek mezejére lépett, amikor legközelebb ismét hajnalok hajnalán szolgálatba lépett - esetében egyébként ezt több órás utazás, majd az utazás után a reménytelen környezetben való várakozás előzi meg, ilyen körülmények között pedig pihenni nem lehet. Tagtársunk épp ezért
közölte, hogy nincs kipihent állapotban, hiszen nem hazudhat a munkáltatójának, és a vasút biztonsága érdekében sem teheti ezt meg. Volt nagy ramazuri! Bakos uram fogta magát, és soron kívüli orvosi vizsgálatra próbálta utasítani tagunkat.
Tagtársunk megkeresett minket, Cseh Béla, a VDSzSz Szolidaritás miskolci területi vezető ügyvivője hiába beszélt Bakos Csabával, nem jutott vele zöldágra. Nosza, irány Budapest!
A humán ilyen tekintetben abszolút korrekt volt, le a kalappal, (Milovecz) Márk utánajárt, beszélt a miskolci főnök főnökével, így aztán elmaradt az orvosi vizsgálat, és a lehetetlen időben való szolgálatvégzés is.
Bakos uram nem nyugodott, hogy is tehette volna: nehéz dolog veszíteni, ahhoz kell egyfajta lelki felemelkedettség, az nem mindenkiben van meg.
Most újra próbálkozik: hajnalban odakéreti szolgálatvégzésre Pétert a világ végéről. Ez ügyben szerettem volna vele szót váltani, hogy az Mt. 6. § alapján is akár vegye figyelembe munkatársa méltányos érdekeit, mert egyébként ez nem szívesség a részéről: a munkáltató kötelessége, törvényi kötelezettsége a munkavállaló méltányos érdekeit a döntéseinél figyelembe venni. Mt. 6 §. Bárki megnézheti. Még Bakos úr is...
Lehet, hogy annyira belemélyedt a tanulmányozásába, hogy ezért nem veszi fel a telefont. Egyelőre napokkal Húsvét előtt most ott tartunk, hogy Bakos Csaba még mindig nem módosította az embertelen vezénylést.
Mint ismert, szakszervezetünk korábban a honlapján hívta fel figyelmeteket arra, hogy bármely tagunk, akit
ilyen szörnyű vezényléssel sújtanak, jelezze felénk, hogy tenni tudjunk, Péter jelezte, igyekszünk tenni. És remélem, hogy április 10-ig - hiszen akkor kellene szolgálatba lépni a kifogásolt időszakban - a munkáltató Bakos Csaba Húsvét ünnepétől áthatva, megbékélve a világgal, Péterrel is, jobb belátásra tér, és más szolgálatba osztja be tagunkat.
A közelgő Húsvét alkalmából Bárány Balázs, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke szakszervezetünk elnöksége és önmaga nevében is minden tagtársunk és szerettei számára áldott ünnepet kíván, amit békességben, nyugalomban tudnak majd eltölteni.
