Nálunk minden
a vasutasokról szól!

"Menesztési" kötelezettség: Augusztus eleje mérföldkő lehet, hogy valóra váljon a VDSzSz Szolidaritás által kezdeményezett F.2. utasítás-módosítás!


Közbenjárásunkra megbeszélésre kerül sor a vasúti hatóságnál, jelen lesz a Pályavasút igazgatója is.

Mint arról beszámoltunk, Göd állomáson egy vonat téves menesztéssel a vörös jelző mellett elhaladt, ennek kapcsán is tárgyaltunk a Forgalmi Igazgatósággal és a BIF munkatársával annak érdekében, hogy a jövőben végre-valahára megszűnjön annak  veszélye, hogy a vezető jegyvizsgáló téves menesztése miatt jelzőmeghaladás, vonatveszélyeztetés következzen be.

Ismeretes, arról van szó, hogy szeretnénk, ha az F.2. utasításból kikerülne az a fordulat, miszerint a menesztés a jegyvizsgáló részéről továbbiakban kötelező lenne. Úgy ítéljük meg, és ebben az álláspontunk változatlan, hogy a vezető jegyvizsgálónak forgalmi okból a vonatot meneszteni szükségtelen. Csak félreértésre ad alkalmat, amelynek következményét a mozdonyvezetőnek és a vezető jegyvizsgálónak viselni kell. Azt véljük, hogyha ez a kötelezettség megszűnik a részéről akkor ez az állapot nem fog a továbbiakban fennállni, nem kell attól tartani, hogy téves menesztés miatt a vonat elindulhat.

Közbenjártunk annak érdekében, hogy ez végre-valahára az F.2. utasításban is megjelenjen: a szereplőket összehoztuk, így augusztus 6-án módunk lesz megbeszélést folytatni a vasúti hatóság főosztályvezetőjével, amelyen jelen lesz a Pályavasút igazgatója is.