Közölte a munkáltató, hogy nincs szerződés, egy szolgálatban mindenkinek csak egy pár munkavédelmi kesztyű jut, többet nem ad. Ez Iski Lászlónak sem tetszett, mert volt olyan szolgálat, amikor elhasznált két pár kesztyűt is. Korábban, ha 18:30-kor végzett, de a kesztyű mondjuk 17 órakor szétesett, cserélték. És szükség is volt erre, mert átázott, ha azonban megszárították, akkor kettőtört, de volt, amikor szétszakadt, "az ujjad jött ki belőle", a minősége nulla volt.

László kezdeményezte a munkáltatónál tartalékkesztyűk elhelyezését a forgalmi irodában vagy olyan helyen, ahol délután vagy éjszaka is lehet cserélni, amikor már a raktárban nincs senki. A munkáltató természetesen ezt megígérte: ha a kesztyű elszakad, cserélik.

Eltelt másfél hét, László jött éjszakásba, feljelentkezett, és hozta a kesztyűit nagy boldogan, hiszen megígérte a munkáltató, hogy kicserélik. Az ügyeletes tiszt értetlenül állt kérése előtt, kesztyű sehol. Nagy telefonálgatás kezdődött, de csak nem lett kesztyű. Erre László kijelentette, hogy ezesetben csak egy megoldás van: nem veszi fel a munkát, és jelezte, hogy munkavédelmi felszerelés nélkül azokat a feladatokat nem tudja végrehajtani, amihez kesztyűre lenne szükség. Azaz rendelkezésre állt.

Szépen visszamentem az őrhelyre, jelzést adtam, mindent megcsináltam, amihez nincs szükség kesztyűre. 

 

Reggel hat órakor aztán sürgősen hívatta a munkáltató. Később sor került a meghallgatásra is, de még akkor sem gondolta volna, hogy amennyiben 

a munkáltató nem biztosít munkavédelmi felszerelést, akkor engem deresre kell húzni, felnégyelni, és a Tiszai négy sarkára kitűzni elrettentő példának. De ez lett belőle.

 

Mint mondta, hatalmas pénzbüntetést varrtak a nyakába több fegyelmi kíséretében, László szerint nem sokon múlt a kirúgása. Mint utóbb kiderült, a munkáltató nagyon hajlott erre, hiszen már mindenhol ő volt a téma: hogy merte megtenni "ez a 276. senki", hogy nem veszi fel a munkát, aminek végrehajtásához olyan munkavédelmi felszerelésre van szükség, amit egyébként épp a munkáltató nem biztosított számára.

Az volt a furcsa, hogy engem fel akartak négyelni mindenáron, rá két nappal a forgalmiban megjelentek a kesztyűk, megjelent a könyv, tudott mindenki cserélni. Sőt, kiadtak még egy plusz pár kesztyűt, úgyhogy mindenki nevén két pár kesztyű lett. Sokan azt mondták, még szakszervezeti tisztségviselő kollégák is, hogy nem vagyok normális. Hát mondom, gyerekek: ha most ezt benyeljük, akkor legközelebb nem fogunk kapni ruhát, sisakot, nem lesz meleg víz, kéztisztító: semmi nem lesz, mert azt mondja [a munkáltató], ha ezt benyeltétek, akkor semmit nem fogunk kapni.Mondtam, hogy ezt visszük tovább, mese nincs.

 

Ezután a VDSzSz Szolidaritás képviseletében a bírósághoz fordult, ahol a vasút hatalmas pofont kapott: Lászlót minden pontban felmentették, amivel a vasút vádolta (nem vette fel a munkát, szabotálta a munkát, stb.), hiszen a munkáltató "támadta rendesen". Így a perköltséget is a vasútnak kellett állnia.

Ezután többen mondták, hogy nekem meszeltek, mert mostantól a munkáltató rá fog menni a mellemre, folyamatosan fog zaklatni, ellenőrizni. A túrból a többiek is nagyon féltek, hogy most minket fognak ellenőrizni, csak a mi túrunkat fogják csesztetni, mindenben mi leszünk a sárosak, stb.

Mondtam a többieknek, hogy nem kell megijedni a munkáltatótól. A szakszervezet magasan kiállt értem, le a kalappal mindenki előtt. Én mindig szoktam mondani: azt a kutyát nem rúgdossák, amelyik hamis. Ha én elkezdek sunnyogni, és ezt is benyelem, elfogadtam volna a büntetést, akkor azt mondja a munkáltató, hogy azt csinálok ezzel az emberrel, amit akarok. Ha nyerünk, nektek is jó, ha nem, úgyis engem rugdosnak, ezzel nincs probléma. Azóta akárhány párat cserélhetünk, bár nem olyan régen voltak olyan beszólások, hogy megint kevés a kesztyű.

 

De erre is van recept. A történtek után Miskolc-Tiszain már elég csak mordulni egyet, és máris adják.

Tudják, ha nincs kesztyű, van itt olyan hülye ember, aki azt mondja, hogy nem dolgozik. Legyen. Ez a dolguk. 

 

Persze, szerinte is rugalmasan kell kezelni a dolgokat: 

én megértem őket [a munkáltatót] is, hogy néha kell egy-két hét arra, hogy valamit megoldjanak. De oldja meg! Így is a tápláléklánc alján vagyunk, ha nem állunk ki magunkért, eltaposnak minket, végünk lesz! Az utolsó ruhadarabot el fogja tőlünk venni, mert nem érdeke, hogy meg legyen mindenünk, amire a normális munkavégzéshez szükségünk van. Neki az nem érdeke, hogy - csak vegyük például, hogy 500 forint egy kesztyű - három párat cseréljek. Az 1500 forint, az neki kiadás. De ide kell adnia, és ki kell állni magunkért! Vannak itt nagyon tökös gyerekek, össze kell állni hárman-négyen-öten.

 

Problémák persze vannak, de valami megváltozott a "kesztyűügy" óta. Surranókat korábban a pontrendszer keretében, munkaruhaként lehetett igényelni, aztán bekerült a munkavédelmi felszerelések közé, mint egyéni védőeszköz.

Hoztak nekünk orrbetétes surranót. Namármost, aki kocsik közt bújkál, annak fél órán belül kettévágja a lábfejét, annyira rosszak. Mindenki mondta, hogy nem lehet benne dolgozni. Megemlítettem a srácoknak, hogy mindent le kell írni - ugye most már mindent leírunk, mert mindig azt hittem, hogy a szónak súlya van, tévedtem, nagyot tévedtem. Érdekes módon harmincan aláírták. Azelőtt a kesztyűtémát egy ember se merte volna aláírni. Komolyan: senki se merte volna aláírni. Most minden túrból az a 6-8-10 ember jött: "jó, igazad van, Laci", leírtuk eseménykönyvben, ők aláírták. Rendezőben dettó. Ezelőtt meg se mertek mukkanni. És ennyi kellett hozzá, egy "egyszerű" per - ami persze nem volt egyszerű, több tárgyalásunk is volt - de látták, hogy ki lehet belőle úgy jönni, hogy nem bántják az embert.  (...) De ha vagyunk tízen, akkor kit fog bántani? Ha vagyunk húszan, kit fog bántani? Ha már ötvenen vagyunk, akkor mit csinál? Minél többen vagyunk, annál jobb. Egymásért ki kell állni, nem csak magamért. Én ezt nem csak magamért csináltam! Az egész csapatért, mert úgy dolgoztak emberek, hogy az ujjuk kilógott a kesztyűből.

Ha én akkor elkezdek dolgozni abban a szétszakadt, nyamvadt kesztyűben, hideg is volt, havaseső is esett, csússzon csak meg az a csavarkapocs, és szakítsa le az ujjam! Úgy megvágott volna a munkáltató, hogy rotyog, mert miért nem cseréltem?! És ha balesetem történt volna, az első, amit mond: minek álltál szolgálatba?! Mert az egyéni munkavédelmi felszerelés - sisak, kesztyű, surranó - az én saram. Megfelelő-e, stb. Úgyhogy mindenki engem cseszett volna meg, és nem kicsit. Sőt, akkor talán az állásomba került volna.
Lehet így dolgozni, de ha ne adj Isten történik valami - és mindig akkor történik, amikor nagyon nem kellene - akkor kész: Urbi et Orbi az embernek. Akkor biztos, hogy jöhetek a szakszervezethez, de nem tud kiállni mellettem, mivel én csináltam hatalmas gondot saját magamnak. A munkáltató meg biztos nem áll ki mellettem, mert az hiú ábránd, hogy majd beismeri, hogy igen, [azért nem lehetett kesztyűt cserélni, mert] nem volt. Nem, saját maga ellen úgysem fog beszélni. Ugyanaz a gond a kalauzokkal is: elviszed egyedül a vonatot, essen le valaki, míg élsz, börtönben leszel! Essen le valaki, a munkáltató első kérdése az lesz: minek vitted el?! De ha nem viszed el, akkor kirúg.

 

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a VDSzSz Szolidaritás javaslatára változik a védőcipők kialakítása, az elegyrendezői munkakörökben lesz zárt, könnyebb munkacipő is! Elegyrendezői munkakörökben rengeteg problémát okozott a surranókba épített orrmerevítő: hajoláskor, guggoláskor a betét belevágott viselője lábába. A jövőben ez kikerül a cipőkből azok esetében, ahol a lábfejre eső tárgyak miatti sérülések kockázata elhanyagolható. Az elegyrendezői munkaköri családban szintén javaslatunkra vezetik be a zárt, a bokát stabilan tartó, könnyebb munkacipőt is!

A VDSzSz Szolidaritás több kormányhivatalnál bejelentést tett a védőfelszerelés-ellátás súlyos hiányosságai miatt, kérve, hogy a hatóság szigorával fellépve bírja a munkáltatót jogkövető magatartásra, ezzel egyúttal biztosítva a munkavállalók egészséges és biztonságos munkavégzéshez való jogainak érvényesülését.

Mit tehetsz munkavállalóként ilyen esetben?

Többek között a nyolcgyermekes családapa, Zahorecz Gábor tolatásvezető tagtársunk esete is rámutat a VDSzSz Szolidaritás és a munkavállalók közötti összhang fontosságára. Gábor ugyanis megelégelte, hogy több hónapig nem volt meleg víz Tatabánya állomáson. A VDSzSz Szolidaritáshoz fordult, hogy megkérdezze, mit tehetne ilyen esetben. Mint mondta:

először is beszélek a szakszervezettel, hogy ebből az ügyből mit tudok kihozni. Nem tudtam, milyen paragrafusok vonatkoznak erre, mi a módja ennek, miként lehet ezt megcsinálni, hogy minél kevesebb felhajtás legyen ebből az egészből. Ezt megtudtam, és így akkor mindjárt neki is álltam a dolgoknak, hogy akkor itt megállunk, mert ez így nem mehet tovább.

 

Azokban a szolgálatokban, amikor Gábor megtagadta az utasítást teljesítését, elmentünk szolgálati helyére, hogy szükség esetén azonnal a segítségére legyünk, és a munkáltatónak is egyértelmű legyen: nincs magára hagyva! Mondani sem kell, hogy rövid időn belül lett meleg víz. Természetesen más esetben is ez történne. Az utasítások, munkaviszonyra vonatkozó szabályok betartásának fontosságát nem győzzük hangsúlyozni. Ahogy Gábor és László példája is mutatja, a szakszervezet önmagában nem tud csodát tenni, a munkavállalókkal tudunk gyorsan eredményt elérni! 

Mint Halasi Zoltán, a VDSzSz Szolidaritás elnöke az Országjáró Infóturné nagykanizsai állomásán kijelentette, a munkavállalóknak rá kell érezniük ennek az ízére: amennyiben sokan összefognak, és a szakszervezetet nem egy bűnös dolognak tartják, bármit el tudnak érni. Magyarországon ezt még nem sokan értik. Mi nem tudunk a munkavállalók helyett semmit sem tenni: a jogi keretet teremtjük meg, hogy a munkavállalók, tagjaink nyugodtan kinyilváníthassák akaratukat, véleményüket, számukra természetesen védelmet is biztosítunk!

Vonatkozó részlet a Munka törvénykönyvéből:

54. § (2) A munkavállaló megtagadhatja az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik, vagy a munkavállaló életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné.
(3) A munkavállaló az utasítás megtagadása esetén is köteles rendelkezésre állni.

 

De ugyancsak megemlíthetnénk jó példaként a 2015. őszi gyékényesi fellépést, amikor az éjszakás és a nappalos tolatócsapat is megtagadta az utasítás végrehajtását Gyékényes állomáson, mivel úgy ítélték meg, hogy a fennálló fertőzésveszély az egészségüket veszélyezteti. Megelégelték, hogy nem vette őket emberszámba a munkáltató, és minősíthetetlen körülmények között akarták őket munkavégzésre kényszeríteni. Érdekes módon a körülmények azonnal rendeződtek, emberivé váltak, és senkinek semmilyen bántódása nem esett.

Persze, az utasítás teljesítésének megtagadásán kívül van más lehetőség is. Bárány Balázs, szakszervezetünk, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke például 2015. március 26-án erről beszélt "Mi a fontosabb: az utasítások betartása vagy a menetrendszerűség?" című videónkban:

Ha valaki vagy valakik az utasítás szerint végzik munkájukat, akkor bizony a menetrendnek annyi. Nyilván nem minden vonalszakaszon, de a törzshálózat túlterhelt vonalain hétszentség. Ezt egy példával is demonstráltuk, hiszen csak így van értelme. Két kollégám elment Rákospalota-Újpest II. számú váltókezelő őrhelyére a reggeli időszakban, amikor jöttek a csoportok, és a váltókezelőt figyelték, hogy miképpen végzi a munkáját, és ezt rögzítették is. Kiderült, hogy ha a kolléga az utasítás pontjai szerint jár el, az összes közlekedő vonat szükségszerűen átlagosan 2-3 percet késett. Az ügy pikantériájához azért hozzátartozik, hogy még így sem voltak megtartva azok a normaidők, amiket egyébként az utasítás előír. Hangsúlyozom: a cselekmények az utasítás szerint történtek - próbaállítás, vágányútállítás, jelzőkezelés, engedélyadás, -kérés, fejrovatos napló vezetése, stb. A kollega nem fordította rá azt az időt, amit az utasítás számára előír - tehát ami kötelező - ha ez így lett volna, akkor bizony az említett 3 percből ki tudja mennyi lett volna.

 A fenti kísérlet előtt egyetlen váltókezelő dolgozott a toronyban. Bár a technológiai idők nem voltak betartva, a demonstráció óta a II-es toronyban már vezető váltókezelő is dolgozik. Tehát az akció eredményes volt, ennek ellenére máshol nem követte senki váltókezelő tagtársunk példáját.

Aztán itt van ez a 2014. május 6-i videó. Ebben szintén Bárány Balázs többek között arról beszélt, hogy

olyan lehetőség lenne a munkavállalók, a szakszervezetek és a munkavédelmi bizottságok kezében, amivel kényszeríteni lehetne a munkáltatókat. Csak az a helyzet, hogy ezzel egész egyszerűen nem óhajt élni a társaság (értsd: az előbb felsoroltak).
Nem végzem el azt a nyomorult munkát, ha nem megfelelő a védőeszköz, ha nincsenek meg a munkafeltételek, nincs megfelelő hőmérséklet: ezek mind egzakt, jogszabályba foglalt kérdések, nem lehet vitatni őket. A kutya úristen nem él velük.

Itt a laktanya kérdés: poloskás az ágy. (...) Nem kell elvállalni a szolgálatot. Meg kell mondani, hogy nem vagytok hajlandóak poloskás ágyba feküdni. Megígérnek mindent, én még azt sem mondom, hogy nem akarnak valamit csinálni, de látjátok, hogy nem megy. Egy nyomorult épület kifestése évekbe telik, a sok bába közt elvész a gyerek, és ha nincsenek rákényszerítve, akkor így fog maradni. És ugyanezek a kérdések unos-untalan ugyanúgy felmerülnek. (...) Ígérgetnek, ígérgetnek, de nem cselekszenek. És ezt mind nagy birkán eltűri a vasutas. Eltűri a vasutas azt, hogy tönkremenjen a nyomorult melóba.

 

Csak így lehet változást elérni: Mondjatok minél többen NEMET...
...a változó munkahelyre!
...a 16 óra napi beosztható munkaidőre és a napi rendes munkaidő 8,4 órára emelésére (utazók)!
...valamint a 200 óra feletti rendkívüli munkavégzésre (utazók és személypénztárosok)!
Csak így van ugyanis lehetőség az alapbérek elfogadható emelésére, a létszámnorma betartására, összességében arra, hogy a munkáltató tisztességesebben bánjon a vasutasokkal! Az egyéni alkukkal nagyon kevesen - és ők is csak a többiek kárára - járnak jól. További részleteket, a nyilatkozatokat itt találod!