Anyagbeszerzés: Made in China
Miért is nem veszünk részt a Beszerzési és Készletgazdálkodási Szolgáltató Egység /BKSZE/ közbeszerzési eljárásaiban? Oroszi Rudolf, szakszervezetünk munkavédelmi referense elmondja.
Sok évvel ezelőtt született magállapodás az akkor még anyaggazdálkodás szakszolgálat néven ismert terület - elsősorban ruházati beszerzéssel - foglalkozó vezetői, a MÁV munkaügyi vezetői, továbbá az érdekképviseletek között, hogy a ruházati elemek, lábbelik minőségével kapcsolatos szinte folyamatos panaszok megelőzése érdekében, a beszerzés, kiválasztás folyamatába bevonják az érdekképviseletek képviselőit is. A munkaügyi szervezet azért volt érintett ez ügyben, mert a ruházati ellátás már akkor is a Kollektív Szerződés része volt. Az ötlet jó volt, hiszen a folyamatosan érkező észrevételek okán "képben voltunk" a tagságunk panaszait, észrevételeit illetően.
Magyarország 2004 májusában vált az EU tagjává. Az ezt megelőző jogharmonizációs folyamat eredményeként, 2003 évben megjelent a közbeszerzési törvény. A törvény az állami pénzek átlátható elköltését, a piaci szereplők állami megrendelésekhez jutásának azonos feltételeit, a korrupció kizárását hivatott garantálni. Hogy ez mennyire sikerült, azt mindenkinek a saját belátására, tapasztalataira bízom.
Tény azonban, hogy a MÁV beszerzési volumeneit tekintve, mint állami vállalat, azonnal a törvény hatálya alá került.
Most egy pillanatra, összehasonlításképpen tekintsünk ki a valamikor velünk egy csónakban evező MÁV CARGÓ, privatizáció után RCH munkavállalóinak helyzetére. Az RCH-ra természetesen nem vonatkozik a közbeszerzési törvény, így erőforrásaival lényegesen szabadabban gazdálkodhat. Nyilvánvalóan nem kizárólag e ténynek köszönhetően de mára az RCH munkavállalóinak anyag, eszköz, ruházati ellátása, munkakörülményei lényegesen jobbak lettek. Minőségi a munkaruházati ellátásuk, - nem kénytelenek a legolcsóbb vacakokat megvenni - szolgálati helyeik döntő többsége jól felszerelt, kulturált, helyiségeik felújítására légkondicionálására nem kell éveket várni, elég a megfelelő vállalkozóval megállapodni. Ha a pénzeszközök rendelkezésre állnak a beszerzést kivitelezést nem terheli tovább a pályázat kiírásának, közzétételének, bontásának, elbírálásának, eredményhirdetésének, megtámadhatóságának bürokratikus nyűge, mely a meghirdetéstől az első kapavágásig legalább egy évet vesz igénybe, ha minden jól megy.
Emlékezzünk csak a közelmúltra. Az előző, leköszönő kormány utolsó intézkedései között felfüggesztette az állami vállalatok közbeszerzési eljárásait. Ez a fél, egy év késedelem, két évvel vetette vissza munkatársaink ruházati ellátását és még mai is érkeznek szórványosan panaszok.
Ezzel szemben nézzük meg, hogy a közbeszerzési eljárásra nem kötelezett cégek gyakorlatával ellentétben mi folyik házunk táján, a MÁV ZRt-nél! Értéktől függően a beszerzés valamennyi eleménél – legyen az golyóstoll, ásványvíz, tea, szappan, egyenruházati sapka, vagy surranó és még sorolhatnám – meg kell indítani a közbeszerzési eljárást, és még nem is említettem a MÁV és leányvállalatai számára nyújtott szolgáltatásokra kiírt pályázatokat. /Pl. takarítás, tisztítás, őrzés, védelem, stb. bár ezek nem a feltétlenül és teljeskörüen tartoznak a BKSZE kompetenciájába. /
De maradjunk az anyagbeszerzésnél!
Először is az üzletágaknak meg kéne tudni fogalmazni, hogy mit, és abból milyen tulajdonságú terméket akarnak beszereztetni? Sokszor már ez sem megy. Műszaki termékek esetén talán egyszerűbb paramétereket előírni. Ruházati termékek estén már korántsem kézenfekvő a helyzet. Ha sok a műszál, könnyű a kezelés, de alacsony a viselési komfort. Ha sok a pamut összetevő, az kényelmes, de nem fazontartó, nyúlik, nehéz vasalni. Ez se jó, az se jó. Mi a helyes arány? Egy esőköpeny anyaga hány Kp/cm2 víznyomást kell, hogy elviseljen? Én nem tudom. Ők sem tudják. Végül is vasutasok volnánk nem ruhaipari szakemberek. Van amire van szabvány, van amire nincs.
Az EU ban el kell fogadni a tagországok akkreditált intézeteinek és a gyártóinak minőség tanúsítványát. Ezt a hazai forgalmazónak, leendő beszállítónak kell rendelkezésre bocsájtani magyar nyelven.. Minőségtanúsítvány persze mindenről van. Éppen csak meg nem kérdezik milyet akarunk?. Igaz néha mondjuk lengyelül, de van. Ennél már csak a magyar forgalmazó által uniós termékként megjelölt, a talpbetét felszaggatása után „Made in China” eredetű termékminták érdekesebbek.
A korábbi években legalább a ruházati termékek kiválasztásában segítette a bizottságot a könnyűipari főiskola három tanára. Ők elvitték a termékmintákat, nyúzták, tesztelték a főiskola laboratóriumában, és legalább valami iránymutatást tudtak adni ebben a katyvaszban.
Tavaly nem kötöttek velük szerződést. Kaptak fejenként cca. 300 ezer forintot. Az akkori szabályok szerint leadózták, maradt nekik nagyjából a fele. Valakik sokallták. A tanácsaik több száz millió Ft-os beszerzésre, legalább 15-20 ezer ember egyen-forma, munkaruha viselési komfortjára, minőségérzetére hatottak ki.
Van olyan termék is - ez a ritka – ahol nem nagyon lehet mellé lőni. Ilyen például az ásványvíz beszerzés. Hazánkban folytatott kevés sikerrel járó olajkutatások eredményeként Zalában, Somogyban, az Alföldön, számos helyen tört fel - a vágyott olaj helyett - termálvíz, vagy bukkantak nagy mélységben elhelyezkedő vízkészletekre. Ezekből lesznek az ásványvizek, melyek összetételében lehetnek eltérések, de az emberek többsége a csomagolás látványa nélkül meg se tudná mondani, melyik a Mizse, és melyik a NaturAqua.
E termékek gyártásfejlesztést nem igényelnek. A szivattyú mellé kell egy palackozó sor, esetleg szénsav dúsító, és mehetnek az üzletekbe. Árukat inkább a márka elfogadottsága, /brendje/ mint a köztük lévő minőségkülönbség határozza meg. Itt jól működhet az árlejtéses közbeszerzési eljárás, hiszen a legolcsóbb és a legdrágább között csekély minőségi és érzékszervi különbség van.
Az árlejtéses közbeszerzés, amit a MÁV ZRt. most már utasításba foglaltan alkalmaz, rövid lényege az, hogy a rostán fennmaradt, a kiírt követelményeknek megfelelő, azonos termékekkel pályázók között, / pl. 1,5L-es palackozott ásványvíz / végül egy árban lefelé tartó licitet indítanak, és az lesz a beszállító, aki a legalacsonyabb árat kínálja.
Tehát a probléma összetett. Mint utaltam rá, gyakran azt sem tudjuk paraméterekkel körülírni, hogy mit akarunk venni. Azután jönnek a kevéssé ismert, és noname beszállító jelöltek a gyanús bizonylataikkal, míg végül a kegyelemdöfést az árlejtéses eljárás adja meg. Az ár lejt, a minőség esik.
Egy minőségi termékeket előállító cég ugyanis folyamatosan fejleszt, innovációs tőkét fektet a termelésbe, minőségi anyagokat dolgoz fel minőségi gépsorokon, kvalifikált munkavállalókat foglalkoztat, tevékenysége során jogkövető magatartást tanúsít, például ügyel a munkabiztonságra, technológiája környezetbarát, és folytathatnánk a sort számos olyan elemmell mely kiemeli, de ugyanakkor drágábbá teszi azoknál akik e tényezőket figyelmen kívül hagyják.
Nos, az árlejtéses folyamatban pont, ezek termékek véreznek el elsőként. Van egy határ az árszínvonalban, mely alá ezek a gyártók, forgalmazók nem tudnak és nem is akarnak menni, hiszen onnan számukra az üzlet veszteséget termelne.
Azután távoznak a középszerűek, és a végén maradnak azok, akiknek termékeivel nap mint nap szembesülnek a munkatársaink. A komfort nélküli cipők, a három hónapot ki nem bíró bakancsok, a néhány óra üzemidőt működő kínai izzók, melyeket a TEB szakszolgálat gépkocsit, túlórát nem kímélve volt kénytelen cserélgetni a jelzőkben, a 25Kg helyett 18-22 kg -ot tartalmazó téli szén egységcsomagok, a PFT –nek kiosztott használhatatlan vágó és kéziszerszámok és még sorolhatnánk. Ez az, a helyzet, amikor az olcsóbb a drágább, vagy amit a népi bölcsesség úgy fogalmaz meg, - olcsó húsnak híg a leve. Miközben a BKSZE büszke magára, hogy milyen alacsony áron tett szert villanykörtékre, egy másik költséghelyen a TEB kiadásai egyre csak nőnek a gépkocsik megnövekedet futásteljesítménye, a túlóra kifizetések és azok növekvő járulékai miatt.
Tudok olyan szolgálati helyet, ahol a munkavállalók belefáradtak az állandó cserélgetésbe, és vettek néhány alapvető szerszámot, hogy dolgozni tudjanak. Pedig, ha úgy tetszik ez nem is megengedett.
Ha ez nem lenne elég, a már emlegetett szeneszsák ügy kapcsán felmerül a kérdés, hogy milyen ellenőrzési mechanizmus működik, a már megkötött szerződések teljesítését illetően. Úgy tűnik semmilyen. Nem egy szemfüles váltókezelőnek kellene észrevenni, hogy a tisztes procedúra eredményeként nyertesnek kihirdetett szállító folyamatosan meglopja a MÁV ZRt-t.
Ruhadarabokból, lábbelikből etalonokat őrizget a BKSZE, mert előfordult már, hogy év közben egyszer csak megváltozott némelyik termék anyagminősége. Nos, nem javult - mielőtt még valaki bizakodni kezdene - hanem a mi megbízható partnerünk nemes egyszerűséggel hitványabbra cserélte terméke anyagösszetételét ahhoz képest, mint amit a pályázatában feltüntetett és hozzánk mintadarabként eljuttatott. Mozdult ez a szervezet ezért valaha is önmagától?
Legfeljebb akkor, ha a felháborodás hangjai már behallatszódtak az ablakon.
Közben a BKSZE beszállítói Road Show-kat szervez, vendégül látva e válogatott társaságot, hogy megismertesse velük legújabb közbeszerzési koncepcióit. Normálisan ez is fordítva szokott lenni: nem a megrendelő keresi a beszállítók kegyeit.
Hogy a címben feltett kérdésre is választ adjak. Amit fentebb összegeztem, már számtalanszor leírtuk, elmondtuk VÉT en, szűkebb körben a BKSZE vezetőinek, és lényegében nem történt semmi. Bizonyára rosszul látom a dolgokat, mert nem vagyok közbeszerzési szakértő. Ennek ellenér bátorkodom kijelenten, hogy bár a jogszabályi környezet is olyan, amilyen, nem gondolom azt, hogy a beszerzéseknek így kéne történnie, és nekünk érdekképviseletként a bíráló bizottságba szavazati jog nélkül meghívott tagként, ezt a gyakorlatot legitimálni, az eljáráshoz nevünket adni kellene.
Talán egyszer - lehet, hogy egy másik életben - itt is kezdetét veszi valami változás, melyet partnerként szívesen támogathatunk.
Oroszi Rudolf
Utóirat: Soraimmal tudom, nem bántom meg a BKSZE azon munkatársainak sokaságát, akikkel több évtizedes munkakapcsolat, némelyikükkel már-már baráti viszony fűz össze, és lehetőségeikhez mérten mindig azon voltak, hogy segítsenek az általunk jelzett problémák megoldásában.
