A VDSzSz Szolidaritás Debrecen Területi Szervezete május 11-ére asztalitenisz-versenyt szervezett tagtársaink számára.
Az előző havi adatokhoz képest emelkedett többek között a vasúti átjáróban bekövetkezett balesetek, a nem mozgó vasúti járműhöz kapcsolódó személyi balesetek előfordulási gyakorisága. Kevesebb vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztető szándékos esemény történt.
Jelentős előrelépésként értékeljük, hogy a biztosítóberendezési lakatos munkakörben foglalkoztatott kollegáink forgalmi vizsgáztatása ügyében a TEB Igazgatóság részéről Kirilly Kálmán osztályvezetőjével sikerült egy olyan kompromisszumos megoldást találni, ami a hatályos 19/2011.(V. 10.) NFM rendelet szabályozásának, illetve a munkáltatói elvárásoknak is megfelelne.
Kiemelt figyelmet fordítunk nehéz élethelyzetbe került tagtársaink megsegítésére.
Összegyűjtöttük a legfontosabb eredményeket.
Az eredményes együttműködésnek köszönhetően a a MOSZ-szal és a VSZ-szel közös jelöltjeinket választották meg Szeged TSZVI üzemi tanácsába és munkavédelmi bizottságába is, így a következő 5 évben közösen látják el a munkavállalók képviseletét.
A MOSZ-szal és a VSZ-szel közös listáról valamennyi jelöltünk, Mikó Zsolt és Pintér Attila a VDSzSz Szolidaritás színeiben bejutott az üzemi tanácsba, Berghoffer Gábor, Papp József és Rozman Tibor pedig a munkavédelmi bizottságba! Gratulálunk, köszönjük a jelöltjeinkre leadott szavazatokat!
Hazánkban 2003 óta emlékeznek meg a munkahelyi balesetek áldozatairól ezen a napon.
A MOSZ-szal és a VSZ-szel közös listáról valamennyi jelöltünk, Csáki Lajos, Juhász András, Kovács István, Papp Károly Attila a VDSzSz Szolidaritás színeiben bejutott az üzemi tanácsba, Aros Attila, Gaál Zoltán, Jánóczki József, László Gábor, Somogyiné Tarnóczi Ilona pedig a munkavédelmi bizottságba! Gratulálunk, és köszönjük a jelöltjeinkre leadott szavazatokat!
Május 21-22-23-24-én megismételt üzemi tanácstag- és munkavédelmi képviselő-választásra kerül sor, az eredménytelen választás miatt 9 ÜT-tagot és 11 munkavédelmi képviselőt kell még választani. Gratulálunk megválasztott jelöltjeinknek, köszönjük a jelöltjeinkre leadott szavazatokat és a választási bizottság emberfeletti munkáját!
A MOSZ-szal és a VSZ-szel közös listáról három jelöltünk, Gulyás Gyula, Hornyák Ferenc, Tóth László a VDSzSz Szolidaritás színeiben bejutott az üzemi tanácsba, Bogár Dániel, Frindrik Norbert, Iklódi Imre, Mrenkó János, Tatus Attila pedig a munkavédelmi bizottságba! Gratulálunk, és köszönjük a jelöltjeinkre leadott szavazatokat!
A MOSZ-szal közös listáról három jelöltünk, Bagi Csaba, Hajdú László, Lőrincz László a VDSzSz Szolidaritás színeiben bejutott az üzemi tanácsba, Börcsök Péter Zoltán, Csépányi Barnabás, Csontos László és Pozsgai Alexander pedig a munkavédelmi bizottságba! Gratulálunk, köszönjük a jelöltjeinkre leadott szavazatokat és a választási bizottság emberfeletti munkáját!
Köszönjük a jelöltjeinkre adott voksokat, az elért eredményekhez gratulálunk, és jó munkát kívánunk valamennyiüknek!
A Rail Cargo Hungariánál márciusban érvényesen és eredményesen lezárult üzemi tanács- és munkavédelmi képviselő választások után a koordinációs bizottság döntésének megfelelően a megválasztott tagok delegálták képviselőiket a központi testületekbe, a VDSzSz Szolidaritás részéről a Központi Munkavédelmi Bizottságba 6, a Központi Üzemi Tanácsba 4 delegált jutott be.
Április 22-23-24-25-én!
Április 22-23-24-25-én!